Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között

nagy európai és magyarországi ötvösiskola legjelentősebb műveit tartalmazta, felsorakoztatva az ötvösség kuriózumnak számító anyagait is. Egyszersmind benne voltak megtalálhatók a legszebb barokk ékszerek, köztük magyar munkák is. Az Esterházykincstárnak a magyar művelődésben betöltött jelentősége régen köztudott volt, s ezért az Esterházy-képtár megvásárlása után a hazai szellemi élet jelesei erősen szorgalmazták a kincstár múzeumi célra, azaz közcélra való megvásárlását is. Ez a törekvés azonban nem járt sikerrel; ezért is volt nagy fontossága annak, hog)' a gyűjtemény a két háború között folyamatosan nyitva állt az érdeklődők előtt. Az Esterházy-kincstár a második világháború alatt kis híján elpusztult. Esterházy Pál herceg 1944-ben a teljes anyagot visszavette a múzeumtól és felszállíttatta a budai várban lévő palotájába. Az épület Budapest ostromakor bombatalálatot kapott, és romba dőlt, maga alá temetve a páratlan anyagot, s pusztulását bevégzett ténynek hitték. Evekkel később derült ki, hogy a palota pincéjében elhelyezett műtárgyak, ha sűlyos roncsolások, esetenként egyes művek teljes pusztulása árán is, mégis feltárhatók és részben megmenthetők. Mint hitbizományi tulajdont, a kincstárat államosították, és beszállították az Iparművészeti Múzeumba (ha 1944-ben ott marad, akkor karcolás nélkül megússza); helyreállítása azóta is folyik, de máig sem fejeződött be. Valaha csaknem minden régi birtokos családnak volt kincstára, vagy ahogyan a régiek nevezték, „tárháza". E világi kincstárak közül néhány még a két világháború közt is — bár csak maradványok formájában — megvolt. Ilyenek voltak például gróf Zichy Alajos, gróf Zichy Lívia, gróf Károlyi László és számos más főrend tulajdonában. A régi magyar kincstárak e kései töredékeit az 1920-as, 1930-as években javarészt eladták. A gróf Erdődy- és Teleki-féle gyűjtemények azért érdemelnek említést, mert részben hasonló sorsra jutottak, mint a Nemes Marcell-féle gyűjtemény. Az Erdődy-féle anyagot eredetileg Bécsben, a Teleki-kincstárat és fegyverkamrát Párizsban óhajtották eladni, azonban az ott kínált ár meglepően alacsonynak bizonyult. Tény, hogy mindkét anyag jórészt magyar készítésű vagy egyéb magyar vonatkozású tárgyakat tartalmazott, s akkoriban a magyar művekért külföldön igen kevés pénzt fizettek. így kerültek a gyűjtemények a legnevesebb magyat aukciósház, az Ernst Múzeum árverésére. A gyűjtőkörük révén érintett magyar múzeumoknak gyakorlatilag nem volt vásárlásra pénzük, így magánadományokra kellett támaszkodni. Fővárosi műpártolók, csaknem kivétel nélkül magyar zsidó üzletemberek adták össze a pénzt a legfontosabb tárgyak megvételére. Azok a műtárgyak, amelyeket nem sikerült megvenni, a következő évtizedekben szinte kivétel nélkül külföldre kerültek. Szapáry Géza és László gróf, valamint Montenuovo Nándor herceg gyűjteményei viszont Budapest nagy értékei voltak. A gyűjteményekben az a közös, hogy magjuk, nagy részük külföldön jött létre. A Szapáryak nagyszerű budapesti képtárában Giovanni Bellini, Giambattista Tiepolo, Jacopo Tintoretto, Palma Vecchio és mások nagyszerű festményei függtek; mindegyik darab a velencei Morosini-palotából