Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben

cziáknak. Egyízben maga Courbet is eljött a vendéglőbe, ahol olyan jő kedvünk támadt, hogy tánczra perdültünk és maga Courbet is eljárt egy hamisítatlan párisi , «13 cancant... A kiállítás óriási sikerén fellelkesülve a Művész-Szövetség határozatot hozott a nemzetközi tárlatok négyévenkénti megrendezéséről. Ezek a kiállítások húsz éves időtartamot tekintve (1869-1888) egyre több látogatót és egyre nagyobb anyagi sikert hoztak. Fellendült az idegenforgalom; 1888-ban a körülbelül 342 ezer utas közül, akik Münchenben jártak, 322 731-en vettek ki „szállodai" szobákat, és mintegy húszezren éjszakáztak privát szálláshelyeken. A kiállításra eladott belépőjegyek árából befolyt összeg elérte a 302 238 márkát. Az eladott műtárgyak aránya is fokozatosan nőtt, 1879-ben 16 százalék, 1883-ban 21 százalék, 1888-ban pedig 25 százalék volt; az utóbbi kiállítás egyébként mind az eladásokat, mind a látogatottságot tekintve rekordnak számított, hiszen az árbevétel meghaladta az egymillió márkát, a látogatók száma pedig háromszázezer volt. A magyar művészek jelenléte a müncheni kiállításokon és általában a város művészeti életében egyre növekvő intenzitást mutat. Míg az első és a második nemzetközi kiállításon alig haladta meg a tízet a magyar kiállítók száma, és többnyire az éppen Münchenben élő művészek küldtek be képeket, addig az 1888-as világkiállításon a magyar résztvevők száma már majdnem elérte a félszázat, és ez így is maradt a tízes évek közepéig. A millenniumi ünnepségeket követően azonban a képek nagy része 13 Szinyei Merse Anna: A Majális festője közelről. Bp., Akadémiai Kiadó, 1989.274. old. már Budapestről vagy más magyar városokból érkezett a bajor fővárosba. „Az 1896-os millenáris esztendő végzetes csapást mért a müncheni magyar kolóniára. Rippl-Rónai, Halmi majd Szamossy ugyan már korábban Párizsba sietett Munkácsy aegise alá, de Peske, Kardos és Pataky kiállítást látni hazanézett és otthon is ragadt. Kéméndy pláne, az Operához szerződött szcenikai felügyelőnek. Baditz csakúgy, mint Karcsay hirtelen észbekapott, hogy ő egyszersmind földesúr is, nemcsak piktor... Réti, Thorma, Ferenczy, Grünwald pedig Hollósyval együtt megalapozzák a nagybányai festőiskolát..." — így számolt be Csók a már idézett visszaemlékezésekben arról, milyen okok miatt csökkent a müncheni magyarok száma.

14 Az 1897-es VII. Nemzetközi Kiállításon harminchárom magyar művész vett részt, és közülük már csak hatan éltek tartósan Münchenben (a kiállítást szervező Central Komiteenek, valamint a zsűrinek is majdnem a kezdetektől tagja volt a két magyar akadémiai professzor, Wagner Sándor és Liezenmayer Sándor is). Ha megnézzük a névsort, láthatjuk, hogy szinte mindenki küldött képet, aki számított abban az időben: Benczúr, Munkácsy, Szinyei, Lötz, Kriesch Aladár mellett megtalálhatjuk a korszak divatos zsáner- és állatfestőinek, Margittay Tihamérnak, Zemplényi Tivadarnak, Ujváry Ignácnak és Vastagh Gézának a műveit is. A képek műfaját tekintve öt portré, hét történelmi kép, tizenöt zsáner- és állatkép, valamint két tájkép szerepelt a „magyar osztály" kínálatában, és ezeknek 90 százaléka már elkelt, mire a kill Csók István, i. m., 108. old.