A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)
HIRSCH TIBOR Budapest-anziksz a magyar filmben 1945-től a rendszerváltásig
mégis csak legszámosabb csoportjához. Megállapításunk ezekre is érvényes: kisszámú kivételtől eltekintve a tetszetősnek mutatott város képei magukat a városlakókat szólítják meg. Ez híján van minden turistacsalogató küldetésnek, esetleg csak megerősíti a budapesti polgár önbizalmát: szép városban lakik. Álcár meg is lepődhetünk azon, mennyire magától értetődően használja őket, sőt, mennyire kizárólagos kedvencei az ötvenes évek honi filmvígjátékának azok a helyszínek, amelyek mintha történetileg is, politikailag is a letűnt rendszerhez kötődnének. Nem a Népliget, nem is a Vurstli a Rákosi korszak „mozgóképi favoritja", hanem a Vár — ahol ráadásul az operatőrnek minden esetben meg kell oldania, hogy a romok a háttérben ne látszódjanak—, továbbá a Margitsziget és megint csak a Duna-part. Nincs ez másképpen a hatvanas években sem, bár ekkor a belvárosi utcarészletek, presszók intimebb világa már kiegészíti a „könnyű filmek" pesti helyszínválasztékát. Ha pusztán a pesti miliőválasztás szerint csoportosítunk, kétféle fővárosban játszódó vígjáték létezik. Az első típus, amelyiknek Budapesten belül is van valamilyen lokális kötődése. Ritka az ilyen, és ha csupán a környezet hitelességét tekintjük, általában értékesebb is. „Angyalföldi vígjáték" Mátiássy Félix Egy pikoló világos című filmje 1955-ből, „óbudaicsillaghegyi vígjáték" Bacsó Nyáron egyszerű című filmje 1963-ból, „külső-ferencvárosi vígjáték" a Keleti Márton rendezte Hattyúdal ugyanebből az esztendőből. Ám a legtöbb pesti vígjáték „csak pesti". Ez volna a második, számosabb csoport. Általában vett pesti vígjátékok — vagyis inkább budaiak —, mett hogy a filmte kívánkozó, neutrálisán tetszetős vígjátéki helyszín a fővároson belül inkább Budán található. Itt azután anélkül is megjelennek az anziksz-képek, bog)' a rendező bármilyen külön üzenetet, az epilógus és a prológus bármilyen hangulati-dramaturgiai feladatát bízná rájuk. Az „általában vett" fővárosi vígjáték hősének és hősnőjének lakása ugyanis nyújt bizonyos, sohasem túlhangsúlyozott panorámát. A teljesség igénye nélkül: panorámát kínáló hegyoldali villában, társasházban lakik Makk Károly Butaságom története (1965) című filmjének hősnője, továbbá Pal ás thy György Sok hűség semmiért (1966) című alkotásának hősnője. Aztán: az érdekesség kedvéért egy gyerekhős, a Révész György rendezte Hogy állunk, fiatalember? (1963) ifjú főszereplője szüleivel egyenesen a Várban lakik. Nem éppen tipikus, ahogy a kamera tanúsága szerint naponta anziksz-élményekkel feltöltődve iskolába indul a Tóth Árpád sétányon... Ha a lakás helye ilyen módon nem is azonosítható, a vígjátéki szereplők budai útvonala, történetük egyéb helyszínei annál inkább. Az „általában vett" pesti szerelmi történetek a hatvanas években például jellemző módon csakis a II. kerületi tanács impozáns lépcsősoránál, az ottani házasságkötő-terem bejáratánál végződhettek. Szerényen és magától értetődően sugallták a tetszetős és elegáns város képzetét, anziksz-kompozíciókat kínálva, és nem csupán a hagyományos anziksz-helyszíneken:
