A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

GELENCSÉR GÁBOR Hármasút

evek városfilmjét készítette el; olyan „retrót", amelynek nem volt előzménye, hiszen annak idején nem készülhetett hasonló hangvételű film erről a korszakról. A Megáll az idő mindenesetre divatot teremtett: a „nagy generáció" képi világát azóta is Budapest jellegzetes korabeli neonjaival, füstös-homályos kopott zugaival szokás megidézni. Gothár később egész fűmet szentelt a környezetváltozás, az új élettérből fakadó kalandok személyiségformáló erejének a Tiszta Ameriká-ban. A Budapestről jött turista szinte közvetlenül egy város, New York „karmai" közé kerül, s próbál otthonra lelni a számára idegen környezetben. Az utóbbi évek magyar valósága elsősorban Tarr Béla, Szomjas György és Grunwalsky Ferenc munkáiban tűnik fel városi környezetben. Mindhármuk városképe erősen stilizált: Grunwalsky (aki saját filmjei mellett Szomjas műveinek is operatőre) szándékosan rosszul komponált képeivel életünk zűtzavarosságára, „rendetlenségére" kívánja felhívni a figyelmet, Tarr Béla pedig a Családi tűzfészek és Panel kapcsolat realista valóságábrázolásától az expresszionisra módon stilizált Őszi atmanach-on keresztül a Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák hagyományos filmsémát szétfeszítő időkezelésével a látható világon túlra, mintegy az ábrázolt valóság mögé próbál belesni kamerájával, s ezzel teljesen új fénytörésbe helyezi film és város, azaz film és valóság viszonyát. A város, a városi civilizáció romjai, e romok odahagyása — mint erről a Krasznahorkai-Tarr alkotópáros kevésbé ismert Utolsó hajó című rövidí Lásd a „Szociológiai filmcsoportot!" című kiáltványt (Filmkultúra, 1969.3. sz. 96. old.). filmje tudósít (amely a nemzetközi összefogással megvalósult városfilmsorozat, a City Life számára készült) — éppen a város-kép hiányával érzékelteti az értékvesztés metafizikáját. III. Térjünk azonban vissza a még létező városok látható képéhez! A hatvanas évek fikciós közmegegyezésének elutasítása érthető módon vezetett Magyarországon a valóság szociológiai fel tatásának igényéhez. Az ezzel kapcsolatos törekvésekben a filmkészítés mint módszer, mint eszközhasználat problémája merült fel, s a filmgyártás egyfajta külső, strukturális átszervezésének igénye is megfogalmazódott (módszeres, kollektív munka, különböző „sorozatok", társadalmi forgalmazás stb.).

1 A filmnyelvi tudatosság kérdése — párhuzamosan a dokumentarizmussal — a fikciós közmegegyezés felbomlásának történelmileg és filozófiaikig adott következményeként jelenik meg Bódy Gábor írásaiban.

2 A jelentést középpontba állító gondolkodásmód Bódynál nem a dokumentarizmus, a valóságfeltárás iránti szkepszisből fakad, hiszen könnyen elképzelhető volna egy olyan gondolati ív, amely a fikciórendszer felbomlása következtében egyedül a közvetlen valóságábtázolást tartja elfogadhatónak, majd a módszer ellentmondásosságát, szűkösségét, külső és belső korlátait fokozatosan felismerve eltávolodik a dokumentariz2 Bódy Gábor: A fiatal magyar film útjai. In: Bódy G.: Végtelen kép. Bódy Gábor írásai. Szerk.: Petemák Miklós. Budapest, 1996. 50. old.