A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

VARGA BALÁZS városnézés

dámra és jó fejre veszi a figurát, ők a Fekete Vonathoz hasonlatosan a „bennszülöttek" természetességét, a térhez való jogát, szabadságát és humorát képviselik. A dalokhoz kapcsolt klipek még erősebben tapadnak az eredeti mintákhoz: vagy arra törekszenek, hogy látványban, színvilágban, fényképezésben minél inkább hasonlítsanak a fekete zenekarok anyagaira — természetesen ügyelve rá, hogy a helyszínek mindig jól felismerhetők és hazaiak legyenek; vagy valamely általánosabb műfaj és értékrend parodisztikus átültetései (Ganxsta Zolee James Bond- és westernparafrázisai). A vizuális sablonok és a zenei divatok kivédhetetlenül átszivárognak a határokon, a feladat ezért arra szűkül, hogy a kívülről adott és átvett kereteket eredeti, saját referenciákkal töltsék meg. A bűn az utcán hever Nemcsak Salamon András szerelmes története és a különböző videoklipek kötődnek erősen a nyolcadik kerülethez, hanem a magyar bűnfilmek hulláma is. Gábot Péter munkája, a Pattogatott kukorica (1998) a dokumentarista hagyományt keresztezi a groteszk, önreflektív poétikával. A tendező valós történet alapján dolgozott, a főszerepeket színészek mellett amatőrök játsszák. Paradox módon azonban ez utóbbi csoportból kerül ki a film legismertebb figurája, Terminator, a Fradi B-közép egyik különleges és hírhedt alakja. A Pattogatott kukorica eleven, autentikus, a való világból, az életből elragadott történetet akar elmesélni, egy kényszervállalkozó házaspár drámáját, akiknek nem lehet gyerekük, ezért összekuporgatott pénzükön béranyát vásárolnak. A pénzt azonban egyik alkalmazottuk ellopja tőlük, hőseink pedig két verőlegényt bérelnek fel, hogy visszaszerezzék a jussukat. Gábor Péter filmjének zaklatott, zilált képcin, alkalmi videó-bejátszásain az utca törvénye elevenedik meg. A pénz utáni hajsza során felvonulnak a környék jellegzetes figutái: Szőke Ciklon, a nagydumás kurva, Sutyi, az ügyetlen tolvaj, meg petsze Penge és Terminator, a visszafoghatatlan izomemberek. Ezt a testközeli, drámai és erőszakkal teli történetet oda-vissza reflektálva meséli el a film. Nincs olyan esemény, nincs olyan jelenet, amelyet ne kommentálnának legalább ketten; a sztori kerete egy oknyomozó tévés dokumentumfilm, és a szereplők egy része is folyton kamerával rohangál. Mellékutcákban és hátsó udvarokban, lerobbant albérletekben és szűk kocsibelsőkben zajlik a történet: nem ez a napfényes arca a kerületnek. Nem is mindig tudjuk pontosan, merre járunk, talán valahol a VII. és a VIII. kerület határán lehetünk. Gábor Péter filmje a bűnről, az erőről és az erőszakról, a kiszolgáltatottságról akar mesélni. Életszagú történetet keres, hétköznapi hősökkel, akiket mintha csak a szomszéd utcából vagy a sarki kocsmából hívtak volna át a filmbe. Szótakoztató mozit próbál készíteni, frappáns beszólásokkal és erős szövegekkel. Mindezt pedig az utalások és a folyamatos reflexió révén idézőjelek sokaságába rejti. A módszer egyrészt érdekessé és izgalmassá teszi a testközeli, ismerősen és szomorúan egyszerű történetet, másfelől azonban kibillenti a drámát, és kicsit megemelt, groteszk irány-