A Kerepesi úti temető. II. - Budapesti Negyed 25. (1999. ősz)

A Kerepesi úti temető 1999-ben

tagja, a Thália Társaság egyik megalapítója; 1919-ben a Közoktatásügyi Nép­biztosság művészeti és irodalmi osztályának vezetője, a színházak irányítója; a Fényszóró főszerkesztője, akadémiai, majd főiskolai tanár, a Filmtudományi In­tézet megalapítója és vezetője; Bauer Ervin biológus bátyja, Kaffka Margit író­nő sógora) 1884-1949. Bán Tibor (az újpesti partizáncsoport tagja; lelőtték) 1918-1945. Bárd András (a munkásmozgalom, majd a második világháborúban az ellenállás résztve­vője; a Központi Ellenőrző Bizottság titkára, az Országos Nyugdíj Intézet alel­nöke) 1900-1967. Bellen Oszkéir (író, publicista, történész; az Ifjú Proletár szerkesztője, a szlovákiai Magyar Fiatalok Szövetségének vezetője, a Szaùûd Nép, majd a Tartós békéért, népidemok­ráciáért! című folyóirat szerkesztője) 1909-1969. Birkás Imre (a munkásmozgalom résztvevője, politikus; begyűjtési miniszterhelyettes, kormánybiztos) 1908-1964. Braun Eva (a munkásmozgalom mártírja, Braun Róbert szociológus lánya) 1917-1945. CsergéíJános (politikus, a Magyar Posta főigazgatója, több gyár, köztük 1963-77 között a Ganz vezérigazgatója; államtitkár, kohó- és gépipari miniszter-helyettes, majd miniszter; az MDP KV, majd az MSZMP KB tagja) 1920-1980. Czottner Sándor (politikus, szakszervezeti és gazdasági vezető, bányamérnök; a Kohó­ipari Központ vezérigazgatója, államtitkár, bánya- és energiaügyi miniszter, ne­hézipari miniszter-helyettes, szénbányászati, majd újra bánya- és energiaügyi miniszter, nehézipari miniszter, az MDP KV tagja) 1903-1980. Gács Léiszló (a munkásmozgalom résztvevője, 1939-től Rózsa Ferenccel és Kenéz Istvánnal az illegális KMP vezetője; publicista, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kor­mánybiztosa és elnöke, az Országos Takarékpénztár vezérigazgatója; a Vörös Figye­lő, a Textilmunkás, a Friss Újság és a Népszava szerkesztője; szakszervezeti vezető, a Szakszervezetek Országos Tanácsa /SZOT/ főtitkárhelyettese) 1903-1968. Gárdos Mariska /Pintér Györgyné Gárdos Mária; Grünfeld/ (írónő, publicista; nőmoz­galmi vezető, 1900 és 1919 között a Nők Asztaltársasága, majd a Magyarországi Munkásnők Egyesülete egyik megalapítója, a Nőmunkás szerkesztője, az Olva­sótábor megalapítója, az Országos Nőszervező Bizottság titkára, az amerikai Előre szerkesztője; 1919-ben a Vörös Újság szerkesztője; 1945 után a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége egyik megalapítója és ügyvezető alelnöke, az Asszonyok szerkesztő bizottságának tagja, a Szövetkezeti Elet főszerkesztője) 1885-1973. Gombos Ferenc (a munkásmozgalom mártírja) 1876-1919. Gyáros László (spanyol polgárháborús, majd szovjet százados; politikus, diplomata, mű­fordító, publicista; a Magyar Távirati Iroda /MTI/ és több lap szerkesztője, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke) 1908-1980.

Next

/
Oldalképek
Tartalom