A Kerepesi úti temető. II. - Budapesti Negyed 25. (1999. ősz)
A Kerepesi úti temető 1999-ben
államminiszter, Nagy Imre kivégzésének fő szorgalmazója; 1961-től 1965-ig a Minisztertanács elnöke; 1985-ben az MSZMP KB főtitkára, 1988-89-ben az MSZMP elnöke) 1912-1989. 12-1-1: Benedikt Ottó (villamosmérnök, egyetemi tanár, tanszékvezető, a budapesti Műegyetem rektora; több tárgy hazai műegyetemi oktatásának bevezetője, az MTA Automatizálási Csoportja és az Automatizálási Kutató Intézet megszervezője, utóbbinak igazgatója, a kommutátoros motor /Benedikt-motor/ és az autodin nevű erősítő gép feltalálója, az erősen telítődött mágneses körök nomografikus számítási módszereinek kidolgozója; a munkásmozgalom résztvevője, 1919-ben Kun Béla titkára, a Rote Fahne szerkesztője, az Osztrák Kommunista Párt KB és PB tagja; a Nemzetközi Automatizálási Szövetség alelnöke, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület díszelnöke, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik létrehozója és elnökségének tagja; az MTA tagja) 1897-1975. 12-1-2: Mózes Viktor (szociáldemokrata, majd KMP-politikus, a munkásmozgalom résztvevője, az illegális KMP titkárságának vezetője; gyárigazgató) 1895-1975. 12-1-3: Bérei Andor (közgazdász, egyetemi tanár, tanszékvezető, lexikonszerkesztő; a munkásmozgalom és a második világháborúban az ellenállás résztvevője; az Országos Tervhivatal /OTII/ főtitkára, majd elnöke; külügyi államtitkár, a külügyminiszter első helyettese, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója; az MDP KV tagja) 1900-1979. Vele: Andics Erzsébet (felesége; történész, egyetemi tanár, tanszékvezető; a munkásmozgalom résztvevője, az MDP Pártfőiskolájának igazgatója, az oktatásügyi miniszter első helyettese, a Rákosi-korszak tudománypolitikájának egyik irányítója; a Magyar Történelmi Társulat és az Országos Béketanács elnöke; az MDP KV és az Elnöki Tanács tagja; az MTA tagja) 1902-1986. 12-1-4: Kristóf Istvéin (politikus, a munkásmozgalom résztvevője, szakszervezeti vezető; a Szakszervezetek Országos Tanácsa /SZOT/ főtitkára, az MDP KB elnöke, az Elnöki Tanács tagja és titkára, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság főtitkára, az MDP KV tagja) 1912-1979. 12-1-5: Kimmel Emil (szakszervezeti vezető) 1924-1979. 12-1-6: Vass Istvéinné (politikus, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének főtitkára, majd elnöke, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökségének tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketanács alelnöke, az Országgyűlés elnöke és kétszer alelnöke, az Elnöki Tanács tagja) 1915-1980. 12-1-7: Tisza József (politikus, a munkásmozgalom résztvevője; az MKP, majd az MDP Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bizottságának első titkára, az Országos Terv-