A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
Mechwart András síremléke (Teles Ede műve), valamint a Ganz-mauzóleum (Ganz Ábrahámot 1913-ban temették át oda). A 34/1. és 34/2. parcellák kialakítása később is folytatódott. Az 1930-as évek végén, illetve 1945 után került ide az 5. parcellából Fáncsy Ilka, a 26/1. parcellából Fesztyné Jókai Róza, a 29/1. számúból Szigeti József, Szigeti Imre, Vízvári Gyula és Vízváriné Szigeti Jolán, a 48/4. számúból Szabados Béla, a falsírboltok közül pedig Ligeti Antal és Fodor József síremléke. Az 1960-as évektől, mint majd szó lesz róla, új koncepció szerint — részben közvetlen temetésekkel, részben további áttemetésekkel — folytatták a díszsírhelyek létesítését (ekkor temették át ide például a 32. parcellából Ferenczy Károlyt, a 47. számúból Krúdy Gyulát vagy Bécsből báró Mednyánszky Lászlót). 13. Az 1930-as évek tehát — ha az előző évtizedekben kialakult és még meglévő síremlék-együttes értékét és állapotát tekintjük — a Kerepesi úti temető virágkora volt. A kortársak jelentős része ekkoriban mint az ország — sőt, néha mint a világ — legnagyszerűbb temetőjét emlegette, amely egyesíti az északi és a latin temetők erényeit, a természet és a kiépített környezet szépségét. Mások számára a Kerepesi úti temető a híres európai temetőkhöz hasonlítva szegényesnek tűnt, ahol kevés a művészi értékű síremlék, és amely nem alkalmas arra, hogy egy nemzet Pantheonja legyen (az utóbbi kialakításával kapcsolatban még ekkoriban is gyakran szóba került a Gellérthegy mint lehetséges helyszín). Miután a régi budai sírkerteket — a Tabáni és a Vízivárosi temetőt, valamint a Vízivárosi katonai temetőt — a főváros a századforduló körül lezáratta, majd bejelentette felszámolásukat, az itt található több száz neves síremlék sorsa körül heves polémia bontakozott ki. A síremlékek legnagyobb része végül a Németvölgyi temetőbe került — az áttelepítés 1939-ig tartott —, de a vízivárosiak többsége a koporsók nélkül. Néhány vízivárosi síremléket azonban, a családok kezdeményezésére, már 1930-ban a Kerepesi úti temetőbe vittek át, ezeket természetesen a hamvakkal együtt. így került mai helyére, a 35. parcellába az Aldásy család sírja (id. Aldásy Antal budai elöljáró két híres vejének, Clark Ádámnak és Székely Ferencnek a koporsójával együtt), a 36. parcellába Riedl Szendéé (ma a 17/2. parcellában található), vagy a 43. parcellába négy neves budai család egyesített sírboltja (köztük az Oeffnereké, az 1860-ban elhunyt Oeffner Xav. Ferenc, egykori budai polgármester hamvaival). A Németvölgyi temető egyébként rövid életű stációnak bizonyult: az 1960-as években a régi budai sírkövek egy része a Farkasréti, illetve Kerepesi úti temetőbe került, néhányuk múzeumban kapott új helyet, a többi mára nyomtalanul eltűnt. Az 1930-as évek legtöbb fontos temetése a 34., a 35., a 46., a 47. és az 56. parcellában zajlott le, de jelentős volt ebben az évtizedben a 41-től 48/4-ig terjedően számozott parcellák közül szinte valamennyi. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy ekkoriban a temető főkaputól távolabbi felét, a hátsó parcellákat használták. Nemcsak a hétköznapi temetések folytak itt, hanem a neves személyek döntő többsége is ide került.
