A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
megnövekedett annak a szavakkal kifejezhetetlen, ünnepélyes melankóliának, komor nyugalomnak és titokzatos, monumentális fenségnek a szerepe, amelyet definiálni aligha lehetne, de amely felejthetetlenné és összehasonlíthatatlanná teszi az általuk tervezett síremlékeket. Elsősorban az épületek robosztus, ám nemes jellege, vallások feletti szakrális aurája, valamint a nag>', dísztelen, vagy kevés díszítőelemet sokszor ismétlő felületek jelentősége az, amely egy budapesti keresztény temetőben mindeddig elképzelhetetlen volt. A századforduló után, egyrészt az átkeresztelkedett zsidók síremlékei, másrészt a zsidó származású művészek tevékenysége révén mindez itt is megjelenhetett: a Kerepesi úti temetőben elsősorban az 1900-tól 1930-ig kialakított területeken (legmonumentálisabb és legegységesebb képet adó megvalósulása a két árkádsor és az azt környező sírboltok architektúrája). Ez az ősi szépségeszményből eredő kisugárzás Budapest mellett még Bécsben jelentkezett igazán letisztultán, ahol a zsidó származású képzőművészek a budapestihez hasonló szerepet töltöttek bc: a Kerepesi úti temetőben ki is mutatható a bécsi szecessziós temetőépítészet eszmei hatása. A bécsi temetőkben eleve nagyobb az építészet szerepe, mint például az itáliaiakban, és az architektúra plasztikával szembeni elsőbbsége, valamint ez a — fentebb körvonalazni próbált — éteri monumentalitás olyan lenyűgöző alkotásokat eredményezett, mint a Zentralfriedhof főkapuja vag)' az ugyanott, a temető centrumában felépített Lueger-emléktemplom. Mindez természetesen a Salgótarjáni úti zsidó temető képén is maradandó nyomot hagyott, bár Budapest neológ zsidó temetői a 20. század első harmadára furcsán eklektikus képet mutattak: a zsidó hagyományok mellett döntő befolyást gyakorolt rájuk az európai latin temetők antik eredetű formakincse, valamint a szecessziónak mind az orientalizáló, mind a magyar népművészetből merítő tendenciája. Részben megváltozott a temetők területén az előírásos térfelosztás is: például új parcellatípusokjelentek meg. Az architektúra dominanciáját itt természetesen nem veszélyeztette a szobrászat, bár maga a figuralitás — alárendelt szerepben — elterjedt (még az emberábrázolás is megjelent). A díszítő és térkitöltő funkciót is ellátó ornamentika, az önálló plasztikai értéket és gondolati tartalmat hordozó geometriai formák, valamint a retorikai és kalligrafikus értékkel egyaránt bíró feliratok megtartották óriási jelentőségüket. Utóbbi egyebek mellett Lajta Béla tevékenységének köszönhető, aki — mint építész és mint a budapesti izraelita temetők építészeti főfelügyelője — a Salgótarjáni úti, valamint a Kozma utcai zsidó temetőben valósította meg azokat a funerális munkákat, amelyek révén századunk legnagyszerűbb hazai temetőművészeti teljesítményét hozta létre. O volt a 20. század első két évtizedében az a fővárosi építész, aki a legtöbb színvonalas
