A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
díszsírhelyéről vittek át az új temetőbe az 1920-as években (feltehetően az akkori tömeges exhumálások miatt). A megnyitás utáni évtizedekben a Rákoskeresztúri temetőben temették el például Mudrony Soma gazdaságpolitikust, Bermann Miksa gépészmérnököt, Thék Endre bútorgyárost, Varsányi Irén színésznőt vagy Négyesy László esztétát. Többeket temettek át innen a Kerepesi úti temetőbe, általában 1945 után (például Wartha Vincét vagy Derkovits Gyulát). A Kerepesi úti temetőben az 1890-es évektől már akadálytalanul folyt a módszeres temetőgazdálkodás, amely az 1882-ben megjelent A fővárosi köztemető szabályzata előírásait követte. Mindaz, ami ma már természetes velejárója az urbánus temetkezésnek — az egyes parcellák rendszeres kiürítése, az újra nem váltott síroknak a poriadási idő utáni felszámolása, a sírkövek átvésése és árverés útján való értékesítése, valamint a hamvak exhumálása és az új köztemető közös sírjába temetése —, akkor új és nagy vitákat kavaró, kemény bírálatokat kiváltó szokás volt. A gyakori exhumálások, a híres sírok akár többszöri költöztetése újra és újra tiltakozást váltott ki, és nem mindig alaptalanul: az 1867-ben meghalt Hild József vagy az 1883-ban eltemetett Petzval Ottó sírja az exhumálásokat követő gondatlanság miatt tűnt el a Kerepesi úti temetőből. A temetések száma átlagosan évente közel ötszázra esett vissza, mivel a sírhelyek nagyon megdrágultak. A neves 18 Vö. például: Szőlősy Mihály szerk.: Kossuth-gyász-emlék. Kossuth Lajos elhunyta és temetése alkalmával a gyászünnepségek befejeztéig tartott kiválóbb beszédek, Bp., 1894.; Nagy Miklós szerk.: Kossuth Lajos temetése, Bp., 1894.; Erdélyi Mór: Kossuth Lajos temetése, Bp., é. n. [1894].; Kovács Dénes szerk.: Kossuth-emlékalbum. Kossuth halála és temetése, Bp.: Wodianer személyek sírjai mellett egyre inkább a családi sírhelyekre és sírboltokba való temetkezés dominált. Harminc évenként — ennyi volt akkor a poriadási idő — új sírjel-generációkkal töltötték fel az egyes részterületeket: az 1960-as évekig három nagy „rotációs hullám" történt. Bizonyos részek — a régebben megtelt parcellák — mindig elhanyagoltak voltak, mások üresek. Az 1940-es évek elejére már egyáltalán nem maradt olyan parcella, amely a temető megnyitása utáni első feltöltődés idejéből származó képét mutatta volna (kivéve természetesen a falak melletti sírboltokat). A Kerepesi úti temető dísztemetővé nyilvánítása után egy időre eltűnt a városrészenkénti temetkezés elve abban az értelemben, hogy az egyesített főváros keresztény elitje — lakóhelyétől függetlenül — ide temetkezett (változást csak a Farkasréti temető divatossá válása hozott ebben). 7. 1894-ben zajlott le Budapesten minden idők leggrandiózusabb, legnagyobb tömeget megmozgató és legtöbbször emlegetett magyarországi temetése, Kossuth Lajosé. Ez volt az egyetlen olyan gyászszertartás a Kerepesi úti temetőben, amely a mai napig helyet kap a köztudatban, amelyre szinte minden, a korral foglalkozó történeti munka, memoár vagy egyéb írás kitér, és amelynek részletei is viszonylag jól feldolgozottnak mondhatók. és Fiai, 1909.; Hanák Péten Kossuth temetése és a liberális reformpolitika, in: Magyarország története 1890-1918, Bp. : Akadémiai, 1978:94-96. old.; Katona Tamás-. Kossuth temetése, in: História 11:3 (1989), 19-21. old.; Hanák Péter: Kossuth temetése és a Wekerle-kormóny, in: História 14:5/6 (1994), 45-47. old.
