A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
DÉRY TIBOR Vidám temetés (részlet)
Az özvegy sokáig hallgatott, tartalék erejét gyűjtögette. Most már szíve mélyén is úgy érezte, hogy nem sokáig fogja túlélni férjét, nem is nagyon kívánta. Halálosan fáradt volt, nyugalmat óhajtott, elnyugvást, mindenbe belenyugvást. Fejét a díványpárnára ejtette. — Arról szó sem lehet — kiáltotta reszkető hangon. —Vasárnap fogjuk temetni. — Miért, drágám? — kérdezte a Magyar-Szovjet küldöttje csodálkozva. — Miért nem lehet pénteken? — Mert munkanapon az emberek nem érnek rá temetésre járni — mondta az özvegy, ereje végső megfeszítésével. — Pénteken legalább két-háromszáz emberrel kevesebb jönne ki. Ez a demokrácia, hogy megfosztják a dolgozókat az utolsó búcsú lehetőségétől? — De drágám, vasárnap nem temetnek— mondta a szemüveges nő. Az özvegy lehunyta szemét. — Somlayt is vasárnap temették. — Vasárnap? —Vasárnap nem lehet — mondta a Hazafias Népfront tisztviselője. —A temetés legalább ötezer forinttal többe kerülne. — Nem bírom tovább — sóhajtott az özvegy —, nem bírom tovább! V. Ödön nem ér meg maguknak ötezer forintot? A háztartási alkalmazott sietve benyitott a szobába, s jelentette, hogy a temetkezési vállalat emberei itt vannak a holttestért. Pénteken egy órára, a Kerepesi temetőben száz-százötven ember gyűlt össze, V. ravatala körül. Felhőtlen nyári nap volt, s noha a kaszárnyaszerű temető minden erejével azon volt, hogy a léttelenben is fenntartsa az emberi észjárás szimmetrikus rendjét, s megakadályozza a holtak beszüremlését az anyag könnyű, gyors körforgásába, a természet a maga közérthető, ravasz méltóságával kifogott rajta; egy-egy óvatlan pillanatban a súlyos kőemlékek mögül szétburjánzó borostyán vagy a sírdombokon virágzó rózsa, muskátli, szegfű naivul összekeverte az elmúlás és a születés szűk képzeteit. A forró napsütésben egy meg-megújuló vidám szellőcske minduntalan ellebbentette a lélekről az enyészet porát. A magas nyárfasor, melyen a tömeg a ravatal felé özönlött, összekötötte a földet az éggel. Egy-egy márvány emléktáblán a friss aranybetűk lefogták a táncoló napsugarak tündér lábait, s összevissza csókolgatták őket. A temetővel szomszédos vágányhálózatról egy mozdony rövid füttyöngetése szólt át a falon. Az előkelő temetés hírére a Kerepesi törzsközönsége, a sírok vénasszonytenyészete is hamarosan összegyűlt a ravatalozó körül, s az ismeretlen halott lelkiüdvéért imádkozva elismerő fejbólintásokkal fogadta az érkező gazdag koszorúk tömegét. A magánautók, taxik hosszú sorai lépésben haladtak a széles, frissen öntözött kocsiúton, a siető gyalogosok között.
