A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

moltak —, és ma ez a Kerepesi úti temető legnagyobb olyan, területileg összefüggő része, amely hiteles és eredeti képet nyújt az egykori urbánus temetkezésről, elsősorban természetesen az elit temetkezéséről. A falak mellett még az 1940-es években is állítottak fel újabb sírokat, de az itteni síremlékek nagy része múlt századi családi sírbolt. Néhány, a múlt században elhunyt, és már akkor ide temetett neves személyiség sírjára — a környezet figyelembe vételével — új síremlék került (a legfontosabb Bugát Pálé, amelyet 1966-ban avattak fel). Az 1970-es évekre a temető fala mellett álló összes síremlék műemléki védettség alá került (körülbelül egy negyedszázaddal korábban, mint a temető egésze). Visszatérve az 1860-as évek Kerepesi úti temetőjére: néhány, a temető történetére mindvégig jellemző jelenség már ekkor egyértelműen megfigyelhető. Az egyik legfontosabb a temető kettőssége: az, hogy egyszerre szolgált a nemzet és a főváros fontos — később pedig első számú — temetőjeként. Megszülettek az első művészi értékű síremlékek is, amelyek egyben az első példák voltak arra, hogy egy-egy kor funerális művészete mindig foglalkoztatta az akkori jelentős építészek és szobrászok nagy részét. Ami az építészetet illeti, a Ganz-mauzóleumot például Ybl Miklós tervezte 1869-ben (de csak 1913-ra épült fel). A prosperáló magyar szobrászat, a hazai szobrászművészek előtérbe kerülése is befolyással volt a temető képére. Az Izsó Miklós készítette buszt még nem került Pákh Albert sírjára, mint azt tervezték, de Huszár Adolfnak már három műve is megvalósult a temetőben, a Toldy Ferencet ábrázoló relief, Horváth Mihály mellszobra és A Gerenday-gyár 1864-ben kiadott sírkő-albumának egy lapja Budapest Főváros Levéltára „... döntő hányadban sorozatban gyártott, de csak részben sematizált sírköveket készítettek... Általában külföldi mintakönyvek alapján. "