Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

SÁNTA GÁBOR „A kiábrándult urbanitás poétája"

Schöpflin arról is beszél e bírálatában, hogy „bizonyos idő elmúltával, a társadalmi atmoszféra változásával veszít korszerűségéből minden olyan írásmű, amely közelebbről vagy távolabbról társadalmi kérdéseket érint — ez magától értetődik". Vagyis változik a világ, változnak a problémák, és velük változik az olvasók érdeklődése is. Az irányzatos regény velejárója, hogy időszerűsége elmúltával a figyelem is lanyhul iránta, tehát mindinkább kordokumentummá válik. Kóbor Tamás szociológiai ihletettségű századfordulós munkáinak utóélete szemléletesen példázza mindezt. Életművének későbbi alulértékelésében azonban a mindenkori aktuálpolitika döntő szerepet játszott. Az író marginalizálódása már a Budapest-ciklus elkészítése idején elkezdődött. Bár Kóbor Tamás a tízes évek közepéig a magyar irodalom ünnepelt szerzőinek egyike, magánemberként már ekkoriban mindinkább a honi kultúra egyre jobban körvonalazódó frontvonalai közé került. A konzervatívok liberális eszméi miatt néztek rá gyanakodva, a másik tábor pedig a Tisza Istvánhoz fűződő közismert barátsága miatt idegenkedett tőle. Féltve őrzött írói függetlensége fokozatosan társtalansággá változott. Miként a kortárs, Halmi Bódog találóan megállapította: „A Huszadik Század című revü gárdájától a rajongó, fanatikus, sokat és tragikusan tévedett ideológusoktól Kóbor Tamás éppen úgy távol tartotta magát, mint a megszervezett reakció táborától."

54 Az író személyes tragédiája, hogy életművét a „boldog békeidők" elmúlta utáni politikai rendszerek egyike sem tudta maradéktalanul elhelyezni a maga értékrendjében. Feldolgozhatatlannak bizonyult Kóbor Tamás nyilvánvaló idegenkedése attól, amit Bori Imre úgy fogalmazott meg találóan, hogy „a szépirodalom éppen a naturalizmusban találkozott a szocializmusig 55 sal . A társadalmi problémák iránt élénken érdeklődő Kóbor Tamás igyekezett távol maradni a pártos politizálástól, és lehetőleg megőrizni „angyali objektivitását", ahogyan az őt mindvégig jellemző erkölcsi tartást Ignotus 1903-ban elnevezte.

56 Legfőképpen a tudományt, különösen a nagyra becsült szociológiát féltette az elfogultságtól. Végzetesnek bizonyult számára, hogy politikai kérdésekben éppen azzal a Jászi Oszkárral került szembe, akinek irodalomtörténészi megállapításait zömmel maga is vallotta. Az irodalomnál fontosabbnak gondolt társadalomra nézve azonban különösen veszedelmesnek érezte, hogy Jászi Oszkár és hívei a szociológiát politikai céljaik szolgálatába állították. Ok nyilván egyértelműen támadásként értékelték, amikor 1906 augusztusában Kóbor Tamás azt firtatta A Hét hasábjain, hogy vajon „mit gondol Jászi: nagy eszmék összeütközésc-e a negyvennyolcas és hatvanhetes politika 52. Syrion [Lövik Károly]: Kóbor Tamás. À Hét, 1910. novemberé. 54. Halmi Bódog, i. m. 113. old. 718-720. old. 55. Bori Imre, Lm. 13. old. 53. Schöpflin Aladár: Kaffka Margitról. Nyugat, 1935.1. sz. 56. Emma [Ignotus] : Levél a jó erkölcsökről. In: Ignotus: ímma 58-59. old. asszony levelei. Bp., 1985.178. old. S.a.r.: Kardos Péter.