Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)
SÁNTA GÁBOR „A kiábrándult urbanitás poétája"
gyűjtötte kötetbe A Hét-ben megjelentetett részeket. S ami még ennél is meglepőbb: a Budapestet bemutató regénysorozat folytatását is felfüggesztette! Rejtély, hogy miért. Lehet, hogy egyszerűen csupán elment a kedve a folytatástól. Talán éppen azért, mert amikor sajtó alá rendezhette volna a Szanaszéjjel összegyűjtött folytatásait, kiderült, hogy Bródy Sándor Új erkölcsök cikluscím alatt kívánja kiadni válogatott műveit. Kóbor ebben az esetben valószínűleg sem azt nem akarta, hogy utánzással vádolhassák, sem azt, hogy versenyezni kelljen Bródy tekintélyével és ciklusnyi regénytermésével. Új Budapest-regénnyel két esztendő múltán jelentkezett Kóbor Tamás. Az élet ára azt a felismerést példázza, amit Hamvas Béla jóval később úgy fogalmazott meg magának, hogy „valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni, de akkor az életről kénytelen lemondani". 48 Erre kell rájönnie a regény hősnőjének is, aki egyre inkább úgy érzi, hogy rajta élősködő családjának ő ugyanazt jelenti, minta szegény embernek „az egyetlen tehénkéje". Bürgerék ugyanis színésznőnek taníttatták lányukat, és amikor Helén valóban elindul a csillagok felé, a família minden tagja felismeri, hogy eljött az ő ideje. Valósággal kizsigerelik a lányt, aki a szüleivel szembeni hála és a testvérei iránti szeretet miatt képtelen lerázni magáról önző pereputtyát. Ezek pedig, a hozzájuk csapódó idegenekkel együtt, a végsőkig kiélvezik az ölükbe pottyant szerencsét. Az élet ára című regény a félbehagyott ciklus folytatásának tekinthető. Kóbor Tamás is így gondolhatta, mert amikor 1930ban sajtó alá rendezte válogatott műveit, a Budapest és a Ki a ghettóból közé sorolva jelentette meg. Nyilván nem véletlenül, hiszen A tisztesség ?i evében, A csillagok felé és a Budapest mán Az élet ára is arról szól, hogy a magyar fővárosban a becsület nem jó üzlet, csakhogy aki emiatt lemond róla, mérhetetlen árat fizethet érte itt, „Kis-Azsiában", ahol „pusztul minden érték, és csak a kukorica terem bőven a disznók számára". Ezt kívánja bemutatni Kóbor Tamás ebben a tragikus végű regényében is, amelyet a műhelygond, vagyis a kényes és szomorú téma megírásának nehézségén való vissza-visszatérő töprengés poétikailag is különlegessé tesz a magyar irodalomban. Ismét évek telnek el, amíg a sorozatba illeszthető kötettel jelentkezik Kóbor Tamás. Voltaképpen már az 1909-ben kiadott elbeszélésgyűjtemény, a Munka is ide sorolható. De a kétségtelen folytatást a folyóiratban maradt Szanaszéjjel könyv alakban történő megjelentetése jelenti. Nemcsak új címet adott neki, hanem grammatikailag és stilisztikailag is finomított a szövegén, sőt, megírta a folytatását is. A Ki a ghettóból és a Hamupipőke Őnagysága egyszerre jelent meg 1910 karácsonyán két-két díszes kötetben. E két könyv lett Kóbor Tamás életének talán legnagyobb irodalmi sikere. (A sajtó alá rendezést és a folytatást min48. Hamvas Béla: Direkt morál és rossz lelkiismeret. In: Hamvas Béla: Patmosz. I. Bp., 1992.9-65. old. S.a.r.: Dúl Antal.