Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

SÁNTA GÁBOR „A kiábrándult urbanitás poétája"

ezért szorítja lehetőség szerint háttérbe az egyénítést a tipizálás kedvéért. A privát sorsokban azt az általánost keresi, amely összeköti az azonos problémákkal küszködőket. A Darwin elgondolásaiból sokat merítő Zolához hasonlóan a társadalomban élő embert Kóbor Tamás szerint sem a békés egymás mellett élés jellemzi, hanem az állandó küzdelem. A férfiak és nők, a gazdagok és szegények, a fiatalok és idősebbek, összességében pedig az erősek és a gyengék harca. Ez az, amit a Budapestről írt regényeiben ábrázolni akart. A főváros másik krónikása, a rá mint elődjére tekintő Krúdy Gyula „Budapest regényírója"-nak nevezi Kóbor Tamást, kinek regényei „ennek a városnak természetrajzát bővebben megírják, mint az utazási könyvek". Krúdy szerint Kóbor munkáiban „Budapest életrajzát is megtalálhatják a figyelmes olvasók, inkább, mint a statisztikai könyvekben", hiszen ő „egy város történetírója".

4 Krúdy írása azt az általános vélekedést szólaltatta meg, amelyet legtalálóbban talán Rubinyi Mózes foglalt össze nekrológjában. Szerinte Kóbor Tamás „szépirodalmi munkássága az urbánus irodalom első értékes jelentkezése nálunk. Voltaképpen ő fedezte fel Budapestet az irodalom számára. A jellegzetes 1867. év szülötte, a kiegyezés után következő nagy anyagi és szellemi fellendülés korának széptollú történetírója lett. (...) Körülbelül együtt indult Herczeg Ferenccel, Gárdonyi Gézával, Tóth Bélával, Kabos Edével, Bródy Sándorral, de ezek között egy sem ragaszko4i. Krúdy Gyula: Kóbor Tamás, Budapest regényírója. Á Reggel, 1930. december 22.10. old. dott oly görcsösen ehhez a tündéri városhoz, mint Kóbor Tamás, még Bródy Sándor sem, kinek Nyomor c. könyve áll legközelebb Kóbor sötét pest-városi képeihez. Pest prózában éneklő dalnokainak élén Kóbor 1 amás haladt, ő nem a naiv vidékiesség írója, hanem a kiábrándult urbanitás . - „42 poétája . Szembetűnő, hogy mindketten — és még számosan! —- Budapest történetírójának tekintik Kóbor Tamást, életművét pedig a magyar főváros fontos kordokumentumának. • A következetes társadalmi érdeklődés szinte törvényszerűen ciklusalkotást eredményez az irodalomban. Az írók ugyanis hamar szembesülnek azzal, hogy már egy nagyváros életének átfogó bemutatása is leginkább regényfolyamban lehetséges, a társadalom egészének ábrázolása pedig még inkább. Egyetlen mű csupán pillanatfelvételek felvillantására képes, a teljes panorámához előre átgondolt, tudatosan szerkesztett regénysorozat szükséges. Balzachoz hasonlóan a portrét Zola is elégtelennek érezte szándékai megvalósításához; látlelete minél pontosabb diagnosztizálása érdekében „csoportképben" kezdett gondolkodni. Zola magyar követőinél is megjelenik a szándék — Bori Imre találó megfogalmazásával élve — a maguk „naturalista társadalmi tabló"-jának megalkotására. Bródy Sándor már 1886-ban „képciklust" ígér a Don Quixote kisasszony című regénye előszavában. Bár a regényfolyam — legalábbis 42. Rubinyi Mózes: Kóbor Tamás. Múlt és Jövő, 1942.11. sz. 167-168. old.