Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

— De, kedves barátom, hát miért nem szólt előbb? Hát azt hiszi, hogy ha szól, nem lettünk volna megtisztelve? Szegedi úr nagyon boldog volt. Hát igazán? — Hogyne. — Mikor tehetné tiszteletét? — Akár azonnal. Nem? Hát jól van, este jöjjön el vacsorára, Emma nagyon fog örülni. Emma valóban nagyon örült, s nem telt bele egy hét, és menyasszonya volt Szegedi úrnak. Aztán nem telt bele hat hét, és a felesége volt. Bevonult a káprázatos Peking kávéházba, selyembe öltözködött és deli urával végigsétált a korzón. Barna úr pedig boldog volt, hogy most már inzolvenssé lehet, anélkül, hogy a lányáért aggódnia kellene. Csakhogy a fényes Peking kávéház nemigen akart föllendülni. Kezdetben a kíváncsiság még becsalogatta az embereket, de aztán elmaradoztak. Szegedi úrnak és szép feleségének sanyarú napjai voltak, s nem telt bele egy esztendő, a Peking kávéház nagy üvegablakaira rábocsátották a vasredőket, s amikor újból kinyitották, nyoma sem volt többé a fényes berendezésnek. Szegedi úr pedig visszament a Pálma kávéházba főpincérnek, ahol ismét Gusztinak szólították és bámulták a műveltségét. Az úri expedíció elvitte mind a megtakarított pénzét, és a felesége sóhajtva emlegette, amikor az ura ismét csak úgy tömte pénzzel: — Hát nem lett volna jobb bele se fogni abba a vállalkozásba? Akkor volna legalább egy kis pénzünk. — Igen ám — mondja Guszti —, de te nem volnál a feleségem. Mert főpincérnek lenni nem rossz dolog, hanem főpincérnének menni, az más! (In: Kóbor Tamás: Komédiák. Bp., 1912. 406-415. old.)