Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

cigány maradt, mégsem cigány, hanem rögtön úr a demokrata szemekben, mihelyt egy hercegnő megcsókolja a füstös képét és úri libériát akaszt rá. Egészséges polgári gondolkodás szerint nem a származás dönti el az ember értékét, hanem a foglalkozása, s ha valaki Ernővé lett a munkájánál fogva, ember számba kell őt venni a munkája alapján. Aki más pincérrel nem szorít kezet, az becsülje meg magát is, Ernőt is azzal, hogy őt sem kényszeríti a parolázásra, ami férfinak van annyira megalázó, mint nőnek az álla megcsipkedése. S ugyancsak egészséges polgári gondolkodónak az a cigány is megmarad cigánynak, még ha hét hercegnő is akasztja rá az aranykrajcárjait meg a gömbölyű karjait. Minden effajta rabszolga-nyilvánulás a tulajdon fajtájának az öntudatlan lenézését mutatja, s bizonyítékát szolgáltatja, hogy a doktrína egyenlőnek vallhat ugyan bennünket, de a tulajdon lelkünknek erről tudomása nincsen. A megostromolt címereknek s kigúnyolt ágainak sokkal nagyobb a varázsa, mint a polgári öntudat, s amikor mégis mosolygunk a hiúságon és dörgünk az előítéletek ellen, akkor a valóság talaját rúgjuk ki a lábunk alól. Különben, látom, hogy ennyire komolyan nem kellett ezt az árva esetet venni. Ha csak a pincérré vedlett báró személyét nem nézem, aki jó néhány három krajcárt áldozna azért, hogy ne látnák meg benne azt, aki volt, és békében hagynák úgy, ahogy van. Főpincérnek jó dolga van, ha pincér és szegény ember, de nem embernek való állapot, ha akit urunknak tekintünk hivatalból, hajbókol előttünk, s akinek a leereszkedésére szorultunk, örökösen felkapaszkodik hozzánk. A pincér-kaiserliche Hoheit förtelem, s aki ezt nem érzi, vagy aki ezt, pláne, természetesnek találja, az — kimondom áperte — demokrata. (A Hét, 1902. május 11. 296-297. old.)