Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

— Persze se anyja, se testvére nincs. — Lehet, hogy van, én nem ismerem őket. — Az anyját sem? — Azt se. — Hogy hívják magát? — Berl Jánosnak. — És hová való? — Azt már nem tudom. Talált gyerek vagyok. — Járt iskolába? — Nem, de azért tudok olvasni, meg írni is. — Honnan tanulta? •— Csak úgy! Tanul az ember sok mindenfélét anélkül, hogy iskolába járna. — Aztán nem vágyódott soha család után? Ha gyerekeket látott a szüleikkel, nem fájt magának, hogy nincsenek szülei? — Tudtam is én, hogy mi az a szülő — felelt kacagva. — Voltaképpen most se tudom. Csak nagyon jó lehet, ha van, aki az embert eltartja. — Jár-e templomba? — Ugyanezt kérdezte tőlem a minap egy öregúr, aki sírásomon megindult és húsz fillért adott egy újságért. Akkor üzletben voltam, hát azt mondtam, hogy mindennap. Miért ne mondjam? Lehet, hogy a balek ismét belém botlik, s akkor újból ad húsz fillért, mivel templomba járok. — Ifjú uracskám, magának nem nagy dolog a hazugság! Rámnézett. — Hát ki nem hazudik ezen a világon? Mindenki hazudik. A hazugság: az üzlet. Ha az igazat megmondanám, nem tudnék megélni. Azért, hogy újságot kapjanak csak, nem vesznek az emberek újságot. Azt akarják, hogy krajcárjukon özvegy anyát és öt testvért tartsak el, azonfelül mindennap a templomban lopjam az időmet. — S amit a jószívű emberek magának adnak, azt szépen elszivarozza. Tán el is issza? — Hát maga nem iszik? Maga nem úr? S maga talán nem dohányzik? Bizony, vasárnap délután vagyok olyan úr, mint akárki. — Es hétfőn? — Hétfőn megint dolgozom. — Nem volna jobb félretenni, amit egy vasárnap elver? — Félretenni? Ugyan minek? Nekem ez a vasárnapi mulatságom többet ér, mint a spórkassza. Más se takarékoskodik, más se pusztul el. — Mi lesz, ha nagyobb lesz? Akkor is újságot fog árulni?