Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

— Meghiszem ám! — kiáltott Paula a szoba közepén táncolva. — Nézze csak meg, Bányai úr, nincs-e olyan szemem, hogy akárki is megirigyelhetné? Bányai úr piros lett, köhcntctt s zavartan a mamára nézett. — Természetes — szólt végre, s ezzel megoldotta a nehéz problémát, miképpen bókoljon a leánynak, s tegyen eleget a mamának is, aki a lányát nem akarja elkapatni. Mert Bányai úrnak a természetes a szava járása volt, olyan, mint másoknak az izé. A nyáron át Paula könnyelműen éldegélt otthon és felolvasott az édesanyjának. Midőn azonban őszre fordult az idő s fenyegetve közeledett a faszükséglet ideje, Dermákné felhajszolta lustuló lányát, hadd nézzen most már munka után. S Paula dalolva kapta magára fekete szalmakalapját (úgy telerakta régi posztó- és bársonydísszel, hogy nem látszott a szalmája), és sorra járta a virágüzleteket. Elment ebéd után és hazajött vacsora előtt. Az édesanyja szidta, hogy oly sokat csavarog, s mégse talál munkát. Más lánynak akad, s éppen neki nem? Igen, másnak akad, csakhogy Paula nem olyan, mint más. Ha különben a mama akarja, ebben a minutában kap ő is állást. De akkor ne várja ám haza éjszakára, mert csak éjszakára árulják a virágot a kávéházakban és sokat keresnek, s amellett igen jól mulatnak is... — Hallgass! — rivallt rá Dermákné. Ez a kilátás teljesen lefegyverezte. — Inkább cselédnek adlak, mint olyannak. — Hohoho! — kiáltott Paula —, akinek ilyen lefesteni való szeme van, mint nekem, az nem megy cselédnek! Az öreg Vass piktor még mindig le akarja pingálni a szememet, az igaz, hogy most csak három forintot ígér egy pingálásra. — Hallgatsz el mindjárt! — rivallt rá az anyja. — Még az kellene, hogy az ilyen ígéretekben bizakodjál. — De bizony, szent igaz ez, mama, ha nem hiszi el, hát kérdezze meg tőle! Budán van a műhelye, a királyi bazárban. — Az eszed fája — szólt hitetlenül Dermákné, s midőn Paula kiment a szobából, odasúgta Bányai úrnak: — Nem is olyan lehetetlen, Bányai úr, a lánynak csakugyan olyan a szeme, hogy pingálni lehetne. — Természetes — szólt Bányai úr a sok hallgatástól berekedt hangon, s megvakarta a füle tövét. Másnap pedig Paula kacagva, dalolva nyitott be s a kezében lengetett három forintot.