Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

ciókat fokozatosan a színház, a vigadó, a hangversenyterem vette át. A lakás berendezése A lakberendezés rekonstruálására több­féle forrás áll rendelkezésünkre: a nem tel­jesen pontos, de érzékletes visszaemléke­zések, irodalmi leírások; a bútorkereske­dések, áruházak árjegyzékei, garnitúra­ajánlatai; a hiteles, pontos, de az eleven élet ezerszínűségét tükröző és nehezen ti­pizálható hagyatéki leltárak. 47 Szerencsés módon a vizsgált házakból, lakásokból is fennmaradt néhány hagyatéki leltár. A Sugárút 5. számú ház első emeleti négyszobás lakásának első bérlője, Hercog Ármin orvos 1888. évi hagyatéka szerint a hálószobában többek között volt 2 ágy, 2 éjjeliszekrény, egy háromajtós szekrény, kétajtós márványlapos mosdószekrény, egy íróasztal, egy aranykeretes tükör; az ebédlő főbb bútordarabjai között említhe­tő a háromajtós kredenc, egy kisebb négy­szögű és egy nagyobb méretű, drága, ki­húzható ebédlőasztal, 6 nádszék, egy kár­pitozott dívány 6 megfelelő székkel, egy falitükör konzollal, egy varróasztal, inga­óra, 12 személyes porcelán evőkészlet, hat­személyes kávé- és teakészlet; a szalont egy három- és egy kétajtós üvegszekrény, 2 kerek asztalka, egy pamlag, 4 selyem szö­vetű fotel és 4 hasonló szék, egy aranyozott keretű konzoltükör, egy „üvegcseppes" nagy csillár, képek, vázák díszítették; — az egyszerűbb gyerekszoba bútorzata 2 szek­4/. Ebben a vonatkozásban alapos munka Tóth Zoltán: Polgárosodás és hagyományőrzés a századfordulói Szekszárd anyagi életviszonyaiban. Ehogrophia, 1982.2. sz. 48.BFL. IV. 1411. b. Hercog-hagyaték. rényből, egy mosdószekrényből, egy éjjeli­szekrényből, egy kisasztalból, egy drága zongorából állt (a leltár ágyat nem említ!). A világítást mindegyik szobában petró­leumlámpa szolgáltatta. (A bútorzat becs­értéke összesen 1246 Ft, közepes magas­. . x 48 sagu.) A Sugárút 27. egyik hétszobás díszlaká­sának berendezését Goldberger Imre Róbert 1892. évi hagyatékából ismerjük. A leírásból világosan rekonstruálható a háló, az ebédlő, a szalon és a gyerekszoba beren­dezése, a többi három szoba többfunkciós lehetett. Hadd emeljük ki csupán az ele­gáns ebédlőt. Ebben volt egy amerikai dió­fa ebédlőasztal 12 bőrkárpitozott székkel, egy hatajtós, márványlapos tölgyfa kre­denc, két tölgyfa konzol szekrény, egy 24 személyes és 3 különféle 12 személyes ara­nyozott porcelán étkészlet, egy 12 szemé­lyes kávé- és egy hasonló teakészlet (innen a nyilván ezüst evőeszközök felsorolása hiányzik!). Az egész lakásberendezést 5000 Ft-ra becsülték. 49 Az Erzsébet körút 35. számú ház tulaj­donosának, az első emeleti díszlakás lakó­jának, Frölich Gusztáv országgyűlési kép­en viselőnek a valóságos lakberendezése a leltár alapján nehezen rekonstruálható. Az egykorú hiteles leírásból tudjuk, hogy a la­kás hétszobás volt, a leltárban viszont csak négy szoba bútorzatát vették fel (valószí­nűleg az özvegy öregúr nem használta vala­mennyi szobát. Meglehet, hogy a hálószo­báját és dolgozószobáját, valamint az ebéd­49. Uo., Goldberger-hagyaték. so. Új Országgyűlési Almanach 1887-1892. Szerk.: Sturm Albert. Bp., 1888.209. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom