Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

Hanák: Újból hangsúlyoznám azonban, hogy a látszatra hasonló statisztikai eredmények nem teljesen azonos folyamatokat fednek. Nemcsak anynyiban, hogy Bécsben és Budapesten ténylegesen tömeges asszimiláció zajlott le, Prágában pedig nagy cseh beköltözés, hanem annyiban is, hogy különbözött a bécsi osztrák németek nemzettudata a magyarokétól és a csehekétől. Gottas: Pusztán a tényszerű adatokat tekintve valóban megállapíthatjuk, hogy a nemzetiségi arányok változása Bécsben nem volt olyan jelentős, mint Budapesten vagy Prágában. Olyan tudatos állami, illetve városi asszimiláló politika, mint Budapesten, Bécsben nem érvényesült. Inkább a német nyelv általános használatát kívánták meg. így például a cseh iskolák felállításának követelését, amely sok vitát és vihart kavart a századelőn, elvetették. A nyelvi asszimiláció tehát erős volt, de ez nem járt feltétlenül együtt a tudati asszimilációval, annál is kevésbé, mert Bécsnek nem volt magával ragadó nemzeti tudatossága. Bécs legsikeresebben a beköltözött zsidó lakosságot asszimilálta. E beáramlás jelentős: Ferenc József alatt 3-ról 9 százalékra nőtt a megnégyszereződő lakosságú fővárosban. Bécs gazdasági és kulturális életében a zsidóság — és nemcsak bankárok, üzletemberek, hanem orvosok, ügyvédek, újságírók, tudósok — jelentős szerepet játszott. Ezt az önkéntes és készséges asszimilációt azonban megzavarta, sokaknál megakasztotta az 1880-as évektől egyre hevesebben fellépő antiszemitizmus, amely a nagynémet nacionalista Georg von Schönerer és a keresztényszociális Kari Lueger óta politikai tradícióvá vált. Havránek: Prágában az asszimiláció bonyolultabb folyamat volt. A cseh lakosság számbeli növekedése nem ösztönözte a németek asszimilációját. Bár abszolút számokban a németség inkább csökken", de erős, alig oldódó tömböt alkotott. Inkább a zsidóság asszimilációs készsége nőtt meg. A prágai németség felét a dualizmus korában a zsidók alkották, s ők, ha németnek vallották is magukat, akkor is jórészt kétnyelvűek voltak. Ez a német azonosságé kétnyelvűség a századforduló idején kezdett a csehek javára billenni, megindult a zsidó polgárság asszimilációja a csehekhez. Ez a prágai asszimiláció egyik problémája. A másik szociális természetű: a német kisebbség jobbadán felső rétegekből, polgári elemekből tevődött össze, és csaknem teljesen hiányzott belőle a munkásság. 1910-ben a német családok aránya 8, a cseheké 92 százalék volt, de a munkások között csak 2 százalék, a tisztviselő- és értelmiségi rétegben viszont 18 százalékos a németek aránya.