Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

eldöntöttem, hogy mit akarok elmondani. És ez nem Széchenyiről szól. Természetesen belemehetünk ilyen kultúrhistóriai vagy a közös múltat érintő rétegekbe is. De én pont azon gondolkoztam, és ezt mondanám el, hogy talán elég már ebből az állandó múltban vájkálásból, úgyhogy most egy kicsit „antitörténelmi" álláspontra helyezkednék. Ez a múltidézgetés ugyanis tulajdonképpen leszoktat minket arról, hogy új dolgokat találjunk ki. És az a szörnyű gyanúm, hogy akár a Monarchia, akár az osztrák-magyar viszony jellemzően szimbiózisos jellege immár folytathatatlan. A magyar politika egyik nagy tragédiája a 20. században szerintem épp az volt, hogy mindenki azt hitte, valamit folytatni tud, ahelyett, hogy valami újat talált volna ki. Pedig szerintem nem folytathatók a dolgok. Illetve csak alárendelten és részlegesen, és csak bizonyos dolgok folytathatók, az egész nem. Következőleg, amikor például az osztrák-magyar együttélésről van szó, nagyon drasztikusan és radikálisan át kell gondolnunk, hogy ez a közös múlt mire ürügy. De ugyanakkor formájában, tartalmában és jellegében vadonatúj dolgot kell kitalálni. Másképp a múltidézés csak ürügy. Farkas: Nyilvánvaló, hogy ami elmúlt, azt nem lehet folytatni. F elidézni viszont, gondolom, érdemes. Érdekes is, fő leg azért, mert tulajdonképpen elég keveset tudunk róla. Hanák Péter: Úgy gondolom, hogy a történettudománynak nem kell hogy a közvetlen napi gyakorlatban értékesíthető haszna legyen. Tehát a haszon számomra ebben a tekintetben közömbös. Hogy a történelmi tudást a magyar kultúrpolitika vagy külpolitika egy új kapcsolat építésére miként tudja felhasználni, az az ő dolga. Nem az én feladatom ezen gondolkozni. Számomra a századforduló vagy a reformkor úgy értékes önmagában, ahogy van, ahogy volt. És ha ez nem használható semmire sem, akkor legalább érdekes és szép. Ha használható valamire, akkor az ráadás. Ennyiben nem értek egyet azzal, amit Gerő András mondott. Mert ha igaz is, hogy most új formákat kell keresni innovatív módon, bizonyos értelemben ez sem új, hiszen az osztrák-magyar kapcsolatok az elmúlt 150-160 évben is óriási változásokon mentek keresztül. Most újra valami egészen mást építünk. De azért meg lehet és meg is kell vizsgálni, hogy milyen alapjai voltak ennek a kulturális és politikai együttélésnek, ennek a változó együttélésnek. Csak így válik értelmessé, amit András mond, hogy ugyanis most mást kell csinálnunk. Konkrétan úgy gondolom, hogy legalábbis két olyan, óriási súllyal, vagyonnal, műveltséggel rendelkező vezetőréteg volt, amelyben ezek a kapcsolatok szövődtek: az osztrák-magyar arisztokrácia, a monarchiabeli Habsburg-arisztokrácia, a nemesség, tehát az „első társadalom" az egyik