Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

BEFEJEZÉS

zik. Erdély sorsának alakulása pedig tárgyalások függvénye lehetett volna. Viszont a csehek és a Szlovákia kiszakadása alapvető. Az pedig abszurdum, hogy az európai látókörű Masaryk és a kiváló taktikus Benes rosszul mérte föl, milyen sors vár az újra feltámadó csehszlovák államra a megerősödő Németország és az erős Szovjetunió között. Egyszerűen rosszul döntöttek — ezt ma világosan látjuk —, akárcsak a horvátok. Ráadásul hasonlóan vetélődött el századunk második nagy alkalma, az 1989-1990-es lehetőség is. Kezdeti sikerek ugyan voltak: az Alpok-Adria közösség, amely Ausztria, a délszlávok és az olasz területek egységének, illetőleg a visegrádi hármas — cseh, lengyel, magyar — egységnek az újrateremtése. Főleg ebben találkozott ritka módon a szükség, a realitás és a belátás. A közeledés megbontója ismét Csehország lett. Az idén is hallhattuk felelős személyiségtől, hogy Visegrád puszta nevének fölvetése csak metaforikus, értéktelen történeti szimbolika. Nem a Nyugathoz való egyoldalú kapcsolódás önérdekű jogát vitatom; pusztán arra mutatok rá, hogy a történelemből a politikusoknak tanulniuk illenék. Bár igaz, de nem vigasz, hogy a közép-európai alkalmak elszalasztása nem csak a mi hibánk volt. Valamennyi felsorakoztatott összefüggés keserű lecke, ha magam ezután sem találom is mindenben reális kompromisszumnak a kiegyezést, ám Deák jelentősége vitathatatlan, noha már életében elkezdődtek a politikai szélhámosságok, a megvesztegetések, a hivatali csalások. Rokonszenvein változatlanul a naplóíró Széchenyié, aki épp a túl óvatos „totojázás" miatt vágta Deák fejéhez: „Feladatunk megmenteni a hazát..., szarok a törvényeitekre!" Most azonban váltsunk témát: az épp száz éve elfogadott, krimibe illő históriájú egyházpolitikai törvényekkel kapcsolatban az érdekel leginkább, végül is mi volt a hithű katolikus császárkirály „engedékenysége" mögött? Bizonyára ugyanaz a fölismerés, amit a katolikus Zrínyiek és Rákócziak is láttak: a soknemzetiségű, sokvallású birodalom létkérdése mérsékeli az összefogást gátló konfliktusokat. Lehangolhatta a pápai felszólítás is: „Azt szeretném, ha úgy cselekedne (az uralkodó), amint a szíve diktálja." Tehát lépnie kellett. De aggályait sem titkolva a szentesítő formulához imigyen záruló megjegyzést fűzött: „Lelkiismeretem megnyugtatása és egy majdani esetleges igazolás végett azt kívánom, hogy az általam elmondottak a minisztertanács jegyzőkönyvébe vétessenek föl." Levén kisszerű nagypolitikus... Teáz „aktus " előzményeiből mit tekintesz leginkább figyelemreméltónak?