Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

BEFEJEZÉS

nősítik. Hogy népeit összefűző szálak mellett mély gyökerű konfliktusok választják cl? Na és! Elvégre a szomszédok között a leggyakoribb a per, a harag, a gyűlölet. De hogy ki ne térjek a kérdésed elől, a vita felélénkült mind a politika fórumain, mind a szaktudomány műhelyeiben. Bizonyára ezért tűzte napirendre a polémiát az Európa Intézet 1990 végén és 1991 elején. Hiszen Közép-Európa kis népeit idestova másfél évszázada kísérti, csábítja és csúfolja a föderáció gondolata. Több mázsányi könyv, cikk, memorandum született közben. Mért ne vallhatnám tehát, hogy bár KözépEurópa pillanatnyilag nem realitás, de nem is utópia, hanem a jövő alternatívája? Ezért ragaszkodom az „utópiám"-hoz. Kézenfekvő, hog}' a Közép-Európávalfoglalkozás szemesen összefügg az OsztrákMagyar Monarchiával. Jól tudom-e, hogy te 1848 centenáriumára készülve jutottál el az 1867. évi kiegyezéshez, tágabban értve a dualizmus korához? Szakmai gyermekkorunk egyik militáns vitakérdése volt az 1848 és 1867 közötti viszony meghatározása. A marxista történetírás az ötvenes-hatvanas években elítélte Szekfű Gyula tételét, hogy 1867 voltaképpen a megvalósítható 1848 volt, és 67-ct 48 megtagadásának minősítette. Később — a hegeli formula alapján — 1848 jelentette a tézist, amelyre rácsapott az önkényuralom antitézise, és végül 1867 hozta meg a feloldódást, a szintézist. Egyszerű... Holott nem lehet egyértelmű választ adni arra a dualizmus kori vitakérdésre sem, hogy Magyarország elnyomott, függő helyzetben vagy hatalmi túlsúlyban volt-e a kettős Monarchiában. A válasz ezúttal is összetett: kölcsönös függőség nem bénította meg a modernizálást, nem akadályozta meg az ország önállósulási folyamatát, amelyet a birodalmi, különösen a külpolitikára gyakorolt befolyása előmozdított. Egyébként már a 48-as forradalom kutatásában is legerősebben a régió egésze, a szomszédokkal való balszerencsés viszony további alakulása érdekelt. Tehát érthetően foglalkoztatott a kérdés, hogy miért nem fogtak össze a közös vereség után. Vajon tanultak-e valamit 1848-1849 példájából? És miért nem követték a kossuthi konföderációs — összefogást sürgető — eszmét? Az ötvenes évek második felében aztán megerősítette a történeti útvesztés kutatását a „szocialista hazafiság" hamisságának sorozatos lelepleződése. És a puszta tények! Tankönyvet írtunk. Én a dualizmus korát kaptam. Nem kellett egy levéltárnyi iratanyag, egy könyvtárnyi monográfia hozzá, hogy belássuk: az a kor— sok társadalmi és nemzeti konfliktusa ellenére — a felzárkózás, a civilizálódás, a gazdasági erősödés, a kulturális kivirágzás kora volt.