Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

BEFEJEZÉS

A történész lelkiismerete HANÁK PÉTERREL BESZÉLGET PESTI JÁNOS A történelmet sokan vádolják a politika kiszolgálásával. Nota bene, Arthur Koestler szerint a történelem gátlástalan építőmester; hazugságból, vérből, sárból keveri a maltert. Szemléletes metafora, talán hatásos is. Ám hiteles válasznak inkább a francia Marc Blochnak azt a gondolatát érzem, hogy ne tekintsük tudománynak a különféle pártok, mozgalmak, egyházak stb. „önszempontú" szövegeit, mert azok többsége propaganda. De ismerjük ezt a ritkán idézett figyelmeztetését is: „Van egy olyan tudomány, amely emberekkel foglalkozik az időben, és amelynek szüksége van arra, hogy a holtak tanulmányozását az élőkével elegyítse." Mondatában benne rejlik a történetírás kettős látószögének, a múlt kettős átélésének gondolata. Mert a történész egyszer átéli a múltat mint kortárs, aki a „viselt dolgokat" a szereplőkkel együtt látja. Aztán a rekonstrukció közben rendezi, értelmezi azokat. És itt kapcsolódik be a történeti idő, amely nem azonos a történés naptári idejével, hanem magában foglalja a megtörténés óta eltelt időszak distanciáját is. Tehát azt a hosszabb-rövidebb időt, amely alatt a történelem önmagát magyarázza meg. Kapaszkodónak mondanál egy példát? így vagyunk például a Monarchia felbomlásának a visszhangjával. Mert 1918 október-novemberében régiónk — Közép-Európa — szinte minden népe ujjongva ünnepelte a „szabadulást". Mi azt, hogy végre kikerültünk a négyszáz éves kényszerházasságból. A csehek nemkülönben a függetk Világosság, 1995. 7. sz. 22-27. old.