Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

nyok. Finom pasztell árnyalatok, bánatos emberek, sosemvolt tájak, kertek, varázslóké, bohócoké. Maga is dandyt játszott, különcködött, bohóckodott. Bolondosán élt, bolondokházában halt meg. A boldogok országa, Na'Gonxypan első királya volt. És az utolsó. A magyar századvég, a szecesszió két lényeges vonásában különbözött az európaitól, különösen a bécsitől. Az értelmiség java féllábbal még a feudális múltban toporgott, hát sürgette s fogyatkozó hittel is várta a polgárosodást. Szorongatottságában sem fordult el a társadalomtól, kiátkozottságában sem a nemzettől. Századvég és értelmiség Végigpásztázva a századvég kertjein és műhelyein, állandóan abba a különös jelenségbe ütköztünk, hogy a hangsúlyozott enerváltságból és a büszkeséggel hordott neurózisból, egyszóval a dekadenciából életerős, korszakalkotó kultúra született. Mi több a dekadens, fin de siècle életérzés együtt élt, szoros szimbiózisban a belle époque gondtalan, habzsoló életvágyával, amelyből nem szégyellt jócskán meríteni. Akkor hát kik, milyen rétegek találták ki és terjesztették a századvége-világvége hangulatot? A fenti fejtegetésekben benne rejlik a válasz, csak ki kell hámoznunk a lényeget: az alkotó humán értelmiség. Ez a réteg persze sokféle bölcsőből került — vagy esett? — ki. Angliában, ha hihetünk Wilde-nak, főként a funkciótlanná vált, lézengő arisztokráciából. Franciaországban írókból, művészekből, műkedvelőkből, akik megundorodtak a harmadik köztársaságnak az elsőétől messzefajzott erkölcseitől. Németországban és Ausztriában a Bildungsbürgertum-bó\ — magyarítsuk a szót humán értelmiségnek —, akik presztízs és pozíció szempontjából deklasszálódtak. A 19. század elején a réteg gerincét a diplomás szabad értelmiség alkotta, amelynek nagy szerepe volt a nemzeti egyesítésben, a modernizálásban és a császárság, illetve a magyarokkal kiegyezett osztrák birodalom polgárosodásában. A gyors modernizálás azonban mélyreható strukturális változásokat hozott az értelmiségi középrétegekben. Kialakult, illetve a régi jozefinista hivatalnoksággal kibővült a modern igazgatási bürokrácia, amely hatalmi funkciókhoz jutott. Egyúttal felnőtt, megszaporodott a műszaki értelmiség, amely nagy kompetenciával irányította a gazdaságot. Mellettük a Bildungsbürgertum lehanyatlott, kiszorult a vezetésből, még kulturális téren is. Ha lojális alattvaló maradt, akkor rangjának és jövedelmének maradékát megőrizhette. Ám ha nem azonosult a vilmosi birodalom hódító céljaival, vagy az Ausztriában fellobbant német nacionalizmussal és a liberalizmust szétrágó antiszemitizmussal, akkor végképp a peremekre került, marginalizálódott. És mi történt Magyarországon? Hova lett a befolyásos megyei tisztviselő gárda és a nemesi értelmiség? A két tartópillér, a megye és a földbirtok megroggyanása nyomán túlnyomó részük hivatalba kényszerült, az állam szolgája lett, és ebben a minőségében tagozódott be az etatista nemzeti bürokráciába. Más részük diplomás pályára került, ügyvédire, mérnökire, és az úri középosztályban találta meg a rangjához illő helyet. Egy értékes rész azonban író, újságíró, tanár, művész, színész, zenész