Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

A nagy üldöző, az „Ismeretlen" — (Kosztolányi „nagy ismeretlen Ura") — rejtelmes, értelme rációval meg nem fog­ható. Nem mesterkélt motívumkutatás, ha e gondolatsorhoz Babits Esti kérdés-ét társít­juk hozzá. A jól ismert sorokat: „miért nő a fű, hogyha majd leszárad? 96 miért szárad le, hogyha űjra nő?" A létezés értelmére kérdez rá a költő: „két tűz közé veszi a létezés képtelensé­í 97 gét" — értelmezi Nemes Nagy Agnes. A századelő legsajátosabb egzisztencialista kérdése ez, rátalálunk Rilkénél, Hof­mannsthalnál is, különös képi szimbolika köntösében Klimtnél. Felbukkan ismét Kokoschkánál, Kafkánál, Brechtnél, az avantgárd szorongóinál. Nagyon valószínű, talán bizonyosra is vehető, hogy Babits Esti kérdés-ében, Ady és Kosztolányi nagy ismeretlenjében ben­ne rejlik a létezés értelmén való meditálás ambivalenciája. A kérdés, amelyet — ha nem saját válaszunkat akarjuk belemagya­rázni — csak az életmű alapos elemzésé­vel, filológiai gondossággal lehet eldönte­ni, az, hogy az élet-halál körforgásban a lé­tezés abszolút abszurditása vagy rejtett, nem racionális értelme fejeződik-e ki. Van bizonyíték, bőséggel, az istenhez hanyatló Adynál, a magányos, beteg Babitsnál, a kö­zeli elmúlást magában hordó Kosztolányi­nál, Tóthnál — (egészen Örkényig) — má­sik értelmezésre is: az élet, „szent okok­ból" élni akar, és éppen a körforgásban, az elmúlás-megújulásban van axiomatikus 96. Babits, i. m., Esti kérdés. 66-67. old. „értelme". Még az is valószínűsíthető, hogy a századelő egzisztencialista kétsé­geibe itt szüremkedett be nálunk a közé­leti kötöttség. A létabszurditás mint állapot elfogadása ez esetben is az önkéntes halál­hoz vagy a zártintézethez, a tébolyhoz ve­zetett. Korhangulat és halálrokonság, modern­ség és esztétikai kultúra, úgy tűnik, nem lazította, magány és elvágyódás nem oldot­ta a kötelékeket, amelyek a reformnemze­dék nagy alkotóit az országhoz és a néphez kötötték. Látomás és révület: a tudat öncsalásai Hiányos és torz lenne a képünk, ha az alkotó értelmiséget egy szálig műhelyekbe sorolnánk be, a kimaradókat, a vándorokat és az otthonülőket pedig törölnénk a lis­táról. A nagy kulturális erjedésben Buda­pesten is hangot kapott a közösségből és a közéletből kihulló egyén szecessziós élet­érzése: a menekülés a silány és fenyegető valóság elől, a sehova sem tartozás keserve. A hangadók nem az asszimilált vagyonos polgárságból és értelmiségből kerültek ki, hanem a süllyedő dzsentri és kisnemesség érzékeny idegzetű tagjaiból, akik az iden­titásvesztésnek olyasféle kálváriáját járták meg, mint Nyugaton a „szabadon lebegő" polgári értelmiség. A kivonulás a megko­pott nemesi jelenből is éppolyan önkéntes és tudatos volt, mint Bécsben a jólszituált polgári létből. Hiszen a kisparcellára szo­rult vagy a hivatalba csúszott família ere­jéből, atyafiságától annyi még tellett volna, 97. Nemes Nagy Ágnes: A hegyi költő. Bp., 1984.46-47. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom