Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

rarchizálható tényező különleges találkozásából. A szellemi székváros és a parvenü nagyváros Pusztán Ausztriánál maradva is közelebb jutunk problémánk gyökeréhez, ha egyszer megkérdezzük: miért is volt olyan gyenge, miért szenvedett történetileg olyan rövid idő alatt vereséget az osztrák liberalizmus? Miben különbözött az osztrák liberális elit szociális és politikai arculata például a magyarétól? Az osztrák liberalizmus nem azért volt gyenge, mert bázisa, a burzsoázia és a polgári értelmiség (talán kifejezőbb német szakkifejezéssel: a Besitz- és a Bildungsbürgcrtum) gazdaságilag súlytalan, kulturálisan jelentéktelen lett volna, hanem azért, mert nem támaszkodott valóságos nemzeti közösségre, és nem a kor uralkodó eszméjéhez, a nacionalizmushoz kapcsolódott, hanem a hagyományos dinasztikus állampatriotizmushoz. Ebből következett, hogy sohasem harcolt végigvitt következetességgel az abszolutizmus, a Habsburg Hausmacht ellen, hanem a nemzetfeletti birodalom egységének, az előnyös gazdasági és igazgatási pozícióinak megőrzése érdekében meghajolt az uralkodóház alig korlátozott szuverenitása előtt. S ezt az alárendelődést nem csupán az érdekközösség és az opportunitás motiválta. Az osztrák burzsoázia jellegadó 5. Josef Redlich: Das österreichische Staats- und Reichsproblem. Leipzig, 1920.1/1.38-55. old. — Hanák Péter: Osztrák állampatriotizmus a hódító nacionalizmus korában. Világosság, 1978. március, 151-157. old. 6. Peter Urbanitsch: Die Deutschen in Österreich. Lásd: Die Habsburgerrnonorchie 1848-1918. Szerk.: Adam rétege, a vállalkozó és a bankár, csakúgy, mint a polgári értelmiség magja, a bürokrácia, a tudományos és a művészi értelmiség jórészt bevándorolt, asszimilált elemekből tevődött össze, szlávokból, zsidókból, kisebb részben magyarokból, olaszokból, akik — bármennyi német kultúrát szívtak is magukba -— nem azonosultak a német nacionalizmussal,

6 de idegenkedett tőle a született osztrák polgárság patrióta része is. Számukra egy kozmopolita liberalizmus és a dinasztikus állampatriotizmus kínálta a legmegfelelőbb azonosulástudatot. Minden bizonnyal e sajátos hatalmi helyzetnek és e társadalmi képletnek tudható be, hogy az osztrák liberálisok a hangsúlyt nem az uralkodót a kormányzásból kiiktató nyugati parlamentarizmusra, nem a formálisan megosztott hatalom osztatlan birtoklására, s nem is a kollektív közösségi jogok megszerzésére helyezték, hanem az autonóm egyén szabadságjogainak minél teljesebb biztosítására. Aligha volt a korabeli Európában olyan polgári alkotmány, amely annyira megnyirbálta a parlament hatáskörét, de oly mértékben kiterjesztette és definiálta a polgári szabadságjogokat. Az egyes emberre szabott liberalizmus és egy nemzetfeletti világpolgári humanizmus alkalmasint rendjén is lehetett Grillparzer korában, az osztrák Vormärz naiv bécsi egyetemességében. Milyen büszke öntudattal hangzott akkor: „számomra az Wandruszka-Peter Urbanitsch: Ill/l. Bécs, 1980.47-56., 71-73., 124-153. old. — Marsha L. Rosenblit: The Jews of Vienna 1867-1914. Assimilation and Identity. Albany. N. Y., 1983.13-45., 127-146. old. — Ernst Bruckmüller: Sozialgescbichte Österreichs. Bécs-München, 1985. 319-321., 329-333., 395-398. old.