Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

Szétszakadt nemzedék. Beszélgetés Hanák Péterrel (Interjú)

dolkoztak, az új világ megteremtésének lehetőségében. Volt bizonyos messianizmus ebben a nemzedékben, s minden messianizmus velejárója az ítélet is, az új világba vetett hit is. Én a középső csoporthoz tartoztam, noha okom és alkalmam is lett volna a bosszúra. Valószínűleg alkatilag nem voltam rá alkalmas. Szétszakadt tehát a nemzedék, de a múlt egészen 1953—56-ig összekötő kapocs maradt. Az igazi választóvonalak akkor alakultak ki a nemzedékemben. Mégis, amikor 89 után már nyíltan lehetett értékelni mások múltbeli ténykedését, még mindig szempont volt a korosztályod megítélésében, hogy az 1950-es években ki hogyan viselkedett: ki volt hithű kommunista, ki állt be a pártot szolgálni, ki volt hajlandó töíikretenni azokat a kartársait, akik másként gondolkoztak erről, és ha nem kívántak is hős ellenállóként börtönben meghalni, legalább visszavonultak, és hallgattak. Jelentős, mondhatnám én is, vízválasztó különbségek derültek ki. Igen, az előbb áhítottakkal szemben el kell ismernem, hogy noha mi, kiegyenlítők nem tartoztunk a bosszúállók közé, de a párt, amelyhez csatlakoztunk, ököl volt, ott nem lehetett lagymatagnak lenni, mert akkoriban a langyosság a szolidaritás, a lojalitás felrúgását jelentette. Tehát a diktatórikus, elnyomó intézkedések meghozatalában mi is részt vettünk — még akkor is, ha a részvételünk gyakran csak a végrehajtásra vagy a puszta helyeslésre korlátozódott —, és kétségtelen, hogy a sértettekben ez maradt meg. Egy kedves barátommal, Deák Istvánnal volt erről a kérdésről vitám. Én azt mondtam, hogy mikor 45 után meggyötörve hazajöttem, nem volt más választásom — hiszen már 39-től szociáldemokrata voltam —, mint kommunistának lenni. Mert pontosan a szociáldemokrata párt lagymatagságában, opportunizmusában csalódtunk. Deák erre azt vetette a szememre, hogy lehetett hallgatni, félrevonulni is, mint ő tette, és elmenni Magyarországról. Mire én csak azt felelhettem: nekem nem lehetett: mindenem elpusztult, csak a hit és a reménykedés maradt, s ennek a jövővárásnak az elárulása lett volna, ha hallgatok vagy elvonulok. Olyannyira, hogy amikor amerikai mérnök-nagybátyám 1945 májusában félajánlotta, hogy mivel egész családomat elvesztettem, menjek ki hozzá, ő örökbe fogad, és beírat ott egyetemre, én azt válaszoltam, köszönöm, nem lehet: én kommunista vagyok. igen, lehet, hogy veletek szemben, akik 45 után így gondolkoztatok, az a mérce, hogy kinél, mikor, milyen súllyal következett be és milyen következményekkel járt az a morális és világnézetbeli törés, amikor többé nem az újvilágotokkal ín eg egymással