Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

katolikus teológusok — az elmélyülést se­gíti, mert a titokszerű félhomály erősen hat az érzelemre. 27 Amint a virágokkal ékes ravatal, űgy a szóvirágokkal ékes halotti beszéd is az örök életet, a lélek üdvözülését és a feltámadást hirdette. A beszédek sztereotip fordulata volt Pál apostol kinyilatkoztatása: „Rotha­dásra vettetik cl a test, rothadatlanságban támad fel." Pap és hívei az elhunyt nyugal­mas álmáért, üdvösségéért és feltámadá­sáért imádkoztak. Amíg a protestáns teme­tés a maga „egyszerűségében kifáraszt és búskomorrá tesz", írja egy ellenreformátor — addig a katolikus temetés „pompája ál­tal vidámítja a kedélyt, fensége által ko­moly magábaszállásra kényszerít" 28 . Mert az tény: a protestáns temetés va­lóban egyszerű volt és komor. Elmaradt a többszöri beszentelés, el az üdvösség ígé­rete. A református liturgia a hangsúlyt nem a túlvilágra, hanem az evilágra helyezi, az ima nem a halottért, hanem az élőkért, az ő vigasztalásukra szól. A halálon túli, örök élet ígéretéből csak egy maradt: a feltáma­dás. A boldog feltámadás keménye Tllatt temették el a halottat. Ezt vésték a fejfá­jára is: BFRA. A halál felfogásában nem tért el ettől a zsidó vallás sem. A halállal a lélek visszatér teremtőjéhez. „Az Isten az embert a föld 21. Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most. Bp., 1891.94-98. old.Temetési kézikönyv lelkészek és kántorok számára az új esztergomi rituálé szerint. Esztergom, 1911. — A halálfelfogásra fényt vetnek a gyászbeszédek sztereotípiái is. ilyen gyűjtemény Czike Dániel: Különféle gyászesetekre. Pest, 1860. — Bárkányi Ildikó: Budapesti katolikus temetési szertartás leírása. Lásd: Holottkultusz. Szerk.: Hoppal Mihály-Novák László. Bp., 1982.377-380. old. 28. Végh, i. m., 92. old. porából alkotta, és örökké élő lelket lehelt belé." (1, Mózes 2, 7.) A test mulandó, ele­nyészik, de a lélek örökké fennmarad. Zsi­dó búcsúbeszédek hivatkoztak Dániel prófétára: „Sokan majd új életre ébrednek — némelyek viszont végképp elenyész­nek." Ez a vallás is a lélek halhatatlanságá­val és a feltámadással vigasztalta s a transz­30 ccndentálisba szellemítette át a hívőket. A zsidó gyász nem pompás külsőségek­ben, nem katartikus megdicsőülésben, ha­nem önsanyargatásban nyilvánult meg. A halottat, igaz, fehér vőlegényi, illetve menyasszonyi ruhába öltöztették, de egy­szerű fakoporsóban temették. A mosdatás­ban és az öltöztetésben a közösség tagjai segédkeztek, ez különösen nagy jótettnek (mievének) számított, hiszen viszonozha­tatlan volt. Az egyszerű, ugyancsak komor hangulatú temetés után a közvetlen hoz­zátartozók egy hétig otthon, a padlón ül­nek, nem borotválkoznak, nem dolgoznak. Minden reggel és este kaddist mondanak az elhunytért. Egy hónapig nem mutat­koznak nyilvános helyen, nem mennek ki a temetőbe, nem ünnepelnek. A lazább gyász s a halottért való ima egy évig kö­telező, és aztán minden évfordulón. 31 A hívők számára minden bizonnyal vi­gaszt és menedéket nyújtott a vallás, a haj­dani szellemengesztelő és szelleműző má­29. Ravasz László: Agenda — a református egyház liturgiája. Bp, 1929. 30. Halász Nátán: A kegyelet forrása. Zsidó temetkezési és gyászszokások. Bp, 1902.10-14. old. 31. Szarvas Zsuzsa: Ortodox zsidó temetkezési- és gyászszokások. Lásd: Holottkultusz. 388-389. old. — Farkas J.: Hitéletünk szertartásai és szokásai. Bp, 1941. — Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet. Bp, 1977.

Next

/
Oldalképek
Tartalom