Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

Az első lépés a ház feldíszítése, a ravatal felállítása volt. Minthogy a dualizmus korában még nem tették kötelezővé a temetőbeni ravatalozást, a lakosság többsége otthon állította fel a ravatalt. A vállalkozó felszámította az egész lakás feldíszítését, a koporsót, a derékaljat, a gyertyatartók kölcsönzését és a fogyasztott gyertyákat, mécseseket, a szemfödelet, a fejvánkost, a kézi keresztet, a koszorúkat, a fátylakat, a sírkeresztet, Szent Mihály lovát és a hozzávaló terítőt. Egy budapesti egyszerű kültelki ravatalozás legalább 50 koronába került. Ehhez járult a szállítás, ugyancsak egyszerű kétlovas fekete kocsiban, két halottkísérővel és társaskocsival a közeli rokonok számára további 30 korona. Az igazi urakat persze hatlovas gyászhintó vitte oly méltóságteljesen, hogy még a fekete posztóval letakart, álarcos-tollbóbitás lovak és a kocsikísérő gyászvitézek is komor megrendüléssel vonultak a menetben. Ez a méltóság több száz koronába került, csakúgy, mint a koporsó minőségében tárgyiasult rang és státus. Mert bizony a századelőn, Budapesten és Bécsben egy görög stílusú ércszarkofág 4800 koronába került, de a reneszánsz szarkofág is 4000-re rúgott. Ehhez hatlovas díszhintó és hat csatlós is hozzátartozott. Egyszerű érc- vagy tölgyfa koporsó, négylovas 1. osztályú kocsival 1000, bükkfa koporsó, 3. osztályú kocsival 400, fenyőkoporsó kétlovas kocsival csupán 80 koronába került. A legszegényebbek megelégedtek ennél olcsóbb, fényezetlen fenyőkoporsóval, ravatal- és szállítókocsi 19. Fontos árjegyzék a koporsókról és a ravatalozás költségeiről. Uo., 804. old. 20. A bécsi díjszabás. Uo., 790. old. nélkül — (a halottat vállon vitték) —, ez Bécsben mindössze 55 koronát tett ki.

0 De hát a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, mondhatjuk joggal, hiszen az egyház szolgáit is meg kellett fizetni, mégpedig a kerületek, a napszakok és a szertartás minősége szerint változó összeggel. A délutáni temetés drágább volt, mint a délelőtti, különösen, ha a család díszes beszentelést kívánt karinges vagy palástos pappal, egyházi segédlettel, énekkarral, orgonás misével, nagyharangozással. Az ilyen temetés 300-400 koronára rúgott. A szerényebb, egyszerű beszentelés, egy pappal, csöndes kismisével és kisharangozással ki21 tellett 15-20 koronából is. Hozzávetőleges becsléssel elmondhatjuk, hogy a két fővárosban a legelőkelőbb temetés, családi sírboltban, érckoporsóban, díszpompával elérte a 15 ezer koronát, de az egyszerű szegénytemetés is meghaladta a 100 koronát. És akkor még nem számítottuk bele a temetés után rendszerint egy évvel felállított sírkő árát, hiszen a nemes márványból, gránitból, homokkőből készült emlékművet gyakran rangos művészek, jeles kőfaragók készítették, értékük nem standardizálható, nem felbecsülhető. A halál és a temetés a 19. század folyamán nemcsak minden részletre kiterjedően, szakszerűen bürokratizálódott, hanem éppen c szakszerű részletekhez kapcsolódva teljes mértékben kommercializálódott is. Bürokratikus szabályozás és szabadpiaci értékképződés egyebütt többnyi2i. A római katolikus egyházi temetés részletezett díjtételeit közli ugyanő, i. m., 805. old.