Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

CSORBA LÁSZLÓ A folyamatos gyarapodás időszaka: 1815-1873

Pesten honos idegen 1851 96 598 22 993 1857 81 485 55 083 1869 157 512 44 981 A bevándorlás demográfiai súlyára már önmagában az az adat is figyelmeztet, hogy az 1868-1870 közötti járványmentes évek pesti átlagában csupán 216 fővel múlta felül a születések száma a halálozásokét. A beköltözők elsősorban a környező megyékből, Pestből és Fejérből jöttek, majd a Duna révén jobb megközelítési lehetőségekkel rendelkező Nyitra, Komárom vagy délről Bács következett a sorban. A túlnépesedett, szegényebb megyék (főképp a Felvidékről) lakói számára az ikervárosok konglomerátuma ezekben az évtizedekben ugyanazt jelentette, amit majd a századvégi nemzedéknek Amerika. Ha a Monarchia túlfelét nézzük, Cseh- és Morvaország, majd Alsó- és Felső-Ausztria, Galícia, Bukovina, Szilézia küldött nagyobb számban bevándorlót, míg az „igazi" külföldről Németország volt a legfontosabb emberforrás.

6 A demográfiai képbe végezetül bele kell foglalni a három város közelebbi környezetének azokat a helységeit is, amelyek majd a későbbi Nagy-Budapest részét alkotják. Nos, korszakunk első felében, 1810-1846 között a budai oldal falvai (Békásmegyer, Pesthidegkút, Promontor, Tétény, Kistétény, az 1819-ben alapított Albertfalva, és a szigeti ( Csepel) összességük6. A táblázatra és a bevándorlási adatokra lásd Vörös: I. m, 1 85-186. old. Budán idegen honos idegen %-ban 45 957 7 657 17,7% 42 685 12 545 35,2% 54 415 12 585 21,3% ben 55 százalékkal növelték lakosságukat (5341-ről 8278-ra), melynek fő oka azonban még nem a nagyvárosi fejlődés katalizáló hatása volt, hanem a ráckevei uradalom, illetve a budai és pesti polgárok által telepített és birtokolt szőlők kapásainak, napszámosainak, továbbá az újonnan nyitott kőbányák munkásainak nagymértékű letelepedése. Mivel a hasonló tevékenységekre a Duna túloldalán jóval szűkebb teret hagyott a természet, Pest környékén (Palota, Káposztásmegycr, Cinkota, Keresztúr, Csaba, Soroksár, Szentlőrinc, Gubacs, valamint a korszakunkban kialakuló Szentmihály és Újpest) ugyanez a növekedési arány csak 43 százalék (7437-ról 10 672-rc). A szabadságharc utáni változásokban azonban — ha területileg kellően differenciálunk — már jól felismerhető a nagyváros népességduzzasztó hatása. Ha ugyanis az 1850-1869 közötti periódusban az alakuló elővárosi övezet egészét nézzük, a növekedés csupán a reformkoritól nagyságrendileg nem különböző 57,3 százalék (19 940-ről 31 374-rc). A budai oldal azonban gyakorlatilag stagnált a maga 12 százalékával (9095-ről 10 227-re), míg a pesti helységek majdnem 95 százalékkal (10 845-ről 21 147-rc) növelték lélekszámukat! De még ezen belül is tovább kell