Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

N. KÓSA JUDIT Várostörténet: 1956 után

speciális mellékközpontokat — pl. bérházberendezéseket —, konténerközpontokat szereltek fel. 1974 után lehetővé vált az előfizetői távhívás, igaz, ezzel egyidejűleg bevezették a beszélgetések díjának idő szerinti számlázását is. Mindezek ellenére megoldást csak a kilencvenes évek privatizációs folyamatai és az azzal összefüggő fejlesztések hoztak. IV. Az ipari termelés növekedése es a gyarapodó lakosságszám rendkívüli környezeti terhelést is jelentett a főváros számára. A hatvanas évektől már nem volt titok, hogy a belső kerületekben egyre nagyobb a zajterhelés, a levegő pedig szinte az egész fővárosban roppant szennyezett. A fővárosi tanács 1962. június 29-én hozott rendeletet a levegő tisztaságának védelméről. Eszerint elsődleges fontossággal bírt a környezetszennyező technológiájú ipari üzemek kitelepítése, illetve a káros anyagok kiszűrése. A program végrehajtása ugyanakkor rendkívül vontatottan haladt, igazi javulást valójában csak a földgázzal való fűtés elterjedése — és ezzel párhuzamosan a széntüzelés háttérbe szorulása — hozott. A hetvenes évektől azonban a gépkocsik számának ugrásszerű megnövekedése és az a tény, hogy számos villamosjáratot buszokkal váltott fel a BKV, ismét csak rontotta a levegő minőségét. Alindeközben egyre csökkent a fővárosi parkok területe, mind kevesebb lett a zöld folt. Az építkezések lázában csak 1970 és 1974 között 12 ezer fát vágtak ki városszerte, érthető hát, hogy a hetvenes évek közepén már többen is megkongatták a vészharangokat. Ekkor kezdődött el egy nagyszabású cserjésítési program — 66 ezer tő, a városi ártalmakat jól tűrő bokrot telepítettek ki —, ám a tömeges építkezések idején a zöld terület pusztítása gyakorlatilag akadálytalantd folytatódott. E tekintetben némi változást csak a rendszerváltás — és a recesszió — hozott. A nyolcvanas évekre az is világossá vált, hogy a főváros már nem tudja elhelyezni a nap mint nap termelődő, roppant mennyiségű szemetet. 1982. április 30-ra elkészült a rákospalotai szemétégető mű, ám a füst megtisztítására már nem tellett: a füstgázmosó megépítéséhez csak 1995-ben, japán hitel felhasználásával tudott hozzákezdeni a város vezetése. V. A szorító lakáshiány enyhítésére, mint láthattuk, egyetlen megoldás kínálkozott: a fokozott iramú lakótelep-építés. Fővárosszerte gombamód nőttek ki a földből a sivár betonkolosszusok, az állam a kényszerű takarékosság mellett kénytelen volt a minőséget és a külcsínt feláldozni a mennyiség oltárán. A lakótelepi lakásokat tervezőik nem huzamos ott-tartózkodásra, hanem elsősorban éjszakai nyugvóhelynek szánták. Az ilyen otthon helytakarékos volt, az ötvneshatvanas években eleve minden szobába, így a nappaliba is terveztek ágyakat. Ebből következett aztán az állandósult helyszűke: hamarosan megszokott lakótelepi jelenség lett az üvegablakkal „szobásított" loggia, a gardróbszekrényekkel telezsúfolt lépcsőház, illetve a tárolók felé terjeszkedő otthon, és a régi, polgári lakásokhoz mé-