Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

N. KÓSA JUDIT Várostörténet: 1956 után

Felszabadulás téren —, melyek egyúttal a metróállomások lejáratául is szolgáltak. Ugyancsak a megnövekedett forgalom tette sürgetővé a háborúban lerombolt Erzsébet-híd újjáépítését, hiszen az ötvenes évek végén a Kossuth-híd már csak gyalogos hídul szolgált, 1961-ben pedig le is bontották. Az új átkelőt és a hozzá kapcsolódó úthálózatot 1964 végén adták át a forgalomnak. (Kerek húsz évvel később legalább ilyen megkönnyebbülést jelentett a Budapesten közlekedőknek a kiszélesített, felüljárórendszerrel kiegészített Árpád híd átadása.) Néhány jelentős projekt is hozzájárult ahhoz, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a városkép markáns átalakulásának lehettek tanúi a fővárosiak. Ezek közül a Palota helyreállítása volt a legszembetűnőbb, a Várhegy tetején álló egykori kormányzói rezidencia ugyanis az ostrom óta kiégett romként magasodott a város fölé. A hatvanas évek elején aztán végre megszületett az a kormánydöntés, amelynek értelmében a Palota múzeumok, könyvtárak székhelye lett. A nagyszabású munkálatokról a fővárosiak 1963-ban szereztek kézzelfogható bizonyítékot: ekkor készült el a korábbitól igencsak eltérő, ám odabent tágas kiállítóteret rejtő új kupola. 1967 és 1985 között felköltözött a Várba a Budapesti Történeti Alúzeum, a Alunkásmozgalom Történeti Alúzeum, a Alagyar Nemzeti Galéria, a Várszínház és az Országos Széchényi Könyvtár, ekkor azonban alábbhagyott a lendület. A Vár központja, pénz híján, mindmáig háborús romokat rejt. Hasonlóan jelentős lépés volt az évről évre hatalmas tömegeket vonzó Budapesti Nemzetközi Vásár végső helyének megtalálása. A vásár ugyanis már az ötvenes években kinőtte a Városligetet, és a kormány döntése értelmében 1963-tól a lágymányosi Duna-partra kellett volna költöznie. A területrendezés — jórészt társadalmi munkában — meg is kezdődött, a vásár végül, tízéves késéssel, mégis Kőbányára, az egykori tenyészállatvásár területére települt át. Ez a fajta határozatlanság igencsak jellemző a kor nagyberuházásaira. Akárcsak a Várról vagy a vásárvárosról, sok vita folyt a Nemzeti Színház sorsáról is. 1965-ben a metróépítésre, illetve az ezzel kapcsolatos statikai problémákra hivatkozva lebontották a Blaha Lujza téri épületet, majd elkészíttették a Dózsa György útra szánt hatalmas, többfunkciós új színház terveit. A megvalósításra azonban már nem futotta, s bár 1983-ban a kormány és egyes társadalmi szervezetek kampányba fogtak a Nemzeti felépítéséért — többszáz millió forint össze is gyűlt, főként a lakosság adományaiból —, a színház a legutóbbi időkig nem maradt több puszta tervnél. így aztán elmondható, hogy a szinte porig rombolt pesti Vigadó szerencsésebben járt. Igaz, csak 1980-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, akkor viszont eredeti formájában. 1957-ben még kis híján lebontották, hogy üvegpalotát építsenek a helyérc... Sokat köszönhet Budapest a hetvenesnyolcvanas évek fordulóján virágzott, úgynevezett konferencia-turizmusnak is. A gyógyfürdőiről, csodás panorámájáról és nem utolsó sorban a keleti blokk „legvidámabb barakkjaként" elhíresült város hosszú időn át nemigen tudott mit kezdeni a turisták rohamával. A szállodák jelentős része tönkrement a háború alatt, a hatvanas években megélénkülő idegenforgalmat a