Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

Gizi cs Törzs Jenő főszereplésével). A sikerekhez hozzájárult, hogy 1933 őszén Hevesi Sándor lett a színház főrendezője. Aíég néhány fontosabb színházról kell röviden megemlékeznünk. A Belvárosi Színház, a kitűnő Bárdos Artúr vezetésével, intellektuális szempontból volt igényes vállalkozás, Strindberg, Wedckind, Pirandello, Giraudoux, Priestley darabokat is bemutatott; egyik legszebb előadása Shaw Szent Johanna-\A volt. A Király színház (és hozzá hasonlóan a Népszínház) valamikor főleg a népszínművek, majd a pesti operett színháza volt: s noha kitűnő színészgárdával rendelkezett (Rátkai Márton, az elnyűhetetlen Fedák Sári, a fiatal Bársony Rózsi), és a húszas években még sikereket ért el Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál és mások zenés darabjainak bemutatásával, mind kevésbé tudott talpon maradni az újabb, frissebb Fővárosi Operettszínház növekvő konkurenciájával szemben. A képzőművészeteknek nem annyira alkotó, mint inkább kiállítóhelye és a Képzőművészeti Főiskola révén oktatási központja volt Budapest. Figyelemre méltó jelenség: talán az ország még mindig erősen agrár-paraszti jellege, a főváros gyorsan kialakult s később már kevéssé változó képe, a festészet továbbra is erősen impreszszionista és posztimpresszionista iránya következtében Budapest mint festészeti téma kevés művészt ragadott meg, s akkor is inkább a történelmibb levegőjű Buda, mint Pest, szemben mondjuk Párizzsal vagy a folyton megújuló New York-kal. A festők zöme inkább elvágyódott a városból, így vált új képzőművész központtá a fővárostól mintegy 25 km-re fekvő Szentendre. A jelenségben szerepet játszhatott az a körülmény is, hogy a művészi avantgárd izmus viszonylag későn jelentkezett Magyarországon, s az 1918-19-es forradalom után legtehetségesebb képviselői: Kassák Lajos (1926-ig), Moholy-Nagy László, Péry László, Tihanyi Lajos és mások emigráltak, és vagy a német Bauhausmozgalomhoz csatlakoztak, vagy Szovjetoroszország művészi életébe épültek be (Uitz Béla); sok, eredetileg az avantgátdhoz vonzódó művész (pl. Bernáth Aurél, Szőnyi István) később nem annyira a művészi modernizmus híve lett, inkább egy megszelidültcbb modernség útjára lépett. Erősen városi ihletésű volt a vidéki származású, kiváló Derkovits Gyula művészete. Kiemelkedő színvonalat jelentettek Ferenczy Noémi gobelinjei és a szovjet emigrációtól 1936-ban megszabadult Ferenczi Béni szobrai. Láttuk, hogy az építészet csak korlátozott mértékben fogadta be a korszak modern irányzatait, a restaurált rendszer a konzervatív-nacionalista akadémizmust, a historizáló neogótikus, neobarokk eklekticizmust emelte a hivatalos művészet rangjára. A Klebelsberg kultuszminiszter által is támogatott ún. „római iskola", mely részben az új hivatalos olasz művészi stílus hatása alatt állt, több komoly tehetséget is maga mögött tudott, és az egyházi művészetet is fellendítette, mégis a maga egészében inkább egyfajta pszeudo-modernizmusnak volt az irányzata. A nacionalista szellemű historizmus uralta a köztéri szobrászatot is: amikor 1937-ben elkészítették a budapesti szobrok statisztikáját, kiderült, hogy a főváros 180 köztéri szobra közül 132 történelmi személyt, 28 vallásos témát áb-