Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

elemzik. A budapesti urbánus írók viszik tovább a modern magyar drámairodalom jelentős vonulatát (Molnár Ferenc, Szomory Dezső, Füst Milán); ehhez járulnak a harmincas evek végétől a népi írók egy részének színművei: Kodolányi János Földindulás, Németh László Villámfénynél és VU. Gergely című drámája. Németh László II fin című regényében, majd As utolsó kísérlet regényciklusában a Vár, a Víziváros, a Tabán környéke, Farkasrét húszas évekbeli társadalma és környzete is életre kel. Füst Milánnak a korszak végére elkészült regénye A feleségem története az urbánus modernizmus európai színvonalú példája. A még Fiatalabbaknál folytatódik a sor: Gelléri Andor Endre novelláiban az óbudai és pesti proletár- és kispolgárvilág nyer tündéri realista ábrázolást. Vas István Elveszett otthonok-)^ a belvárosi és lipótvárosi táj lírai átélése is. Az esszéírók közül a harmincas években többen, Halász Gábor, Cs. Szabó László, Szerb Antal és mások foglalkoznak Budapest múltjával. Szabó Lőrinc költészete mögött állandó környezetként ott áll a kapitalista nagyváros a maga elidegenítő, atomizáló hatásaival. József Attila, Radnóti Miklós és a harmincas evekben fellépő ifjú költők visszatérő témái Budapest és a külváros százarcú világához kapcsolódnak. Végül az 1944-es apokaliptikus év Budapestje mutatja meg arcát Nagy Lajos, Déry Tibor, Fenyő Miksa ostromnaplóiban. De minden ellentmondás dacára az írók voltak a kifejezői a nagyvárosi életformához való ragaszkodás, az „otthonosság" immár széles rétegeket eltöltő érzésének is. Ragadjunk ki közülük egy írást, Szerb An43. A könyv 1935-ben jelent meg. tal Budapesti Kalauz marslakók számára című könyvecskéjét.

43 Az író egy helyütt kijelenti benne: „Ha egyszer örökre cl kellene hagynom a várost, aznap megöregednék." Szerb Antal budapesti kalauza azért érdekes, mert a város múltját és jelenét együtt látja; nem „objektív" leírásra törekszik, hanem saját élményei alapján emeli ki azt, ami számára Budapestben a legmegragadóbb — hol a nagyváros szerves részét alkotó történelmi emlékhelyeket, hol egy utcarészletet, amelyhez közvetlen élményei fűződnek. „Én a várossal akarom Ont megismertetni", s azt, amiben ez kifejeződik: „az utcák egymásra hajló erotikája... a közterek és szobrok éghajlati viszonyai, az autóbusz-számokkal kapcsolatos irodalmi asszociációk vagy valami ilyesmi..." A Lánchídról s Budán a hidat folytató Alagútról és környékéről merül fel benne: „Pestnek két rétege van, a barokk, amely az alapvető katolikus és német polgárság lelke, és az empire, amely egy nagy magyar lendület [a reformkor] emlékét őrzi, egy lendületet, amely azóta a semmibe enyészett." De nem idegenkedik a modern főváros magyar-német-zsidós eklektikájától sem (tudta, hogy a neo-mór stílusban épült Dohány utcai zsinagóga Európa legnagyobb zsidó temploma). A Lánchíd mellett a következő városhelyeket emeli ki: elsősorban persze a Duna-partokat, a nagy folyam városalakító hatását, melyről Jules Romains, a neves francia írói is így nyilatkozott: „Budapest látképe a Dunával egyike a legszebb folyami városképeknek, Európában a londoni Temze és a párizsi Szajna mellett valószínűleg a legszebb".

44 44. Idézi Granasztói Pál: Budapest arculatai. Id. hely