Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
LACKÓ MIKLÓS A két világháború között
nak deportálása még néhány nappal azután is folytatódott, hogy júliusban, nemzetközi követelésre, Horthy megtagadta a fővárosi zsidók elhurcolását. A zsidók deportálása Budapesten teljes mértékben még az 1944. október 15-én hatalomra jutott Szálasi-rezsimnek sem sikerült; noha a németek és a magyar nyilas rezsim folytonosan terveket szőtt a budapesti zsidóság deportálására is, a terv a hadihelyzet alakulása, főleg az ebből eredő időhiány miatt csak részben volt sikeres: noha több tízezer férfit és nőt hajszoltak gyalogszerrel a fővárosból Németország különböző lágereibe vagy akárcsak a magyar-német határig, az 1944 őszén létrehozott budapesti gettóból — melynek szűk területén (a VII. kerület egy részében) közel 75 ezer zsidót zsúfoltak össze — már nem tudták megvalósítani a deportálást. A budapesti zsidóság veszteségei így alacsonyabbak maradtak, mint a vidékiekéi, különösen, mint a bécsi döntések által visszacsatolt területekről deportáltak veszteségei. Egy 1945 után felállított zsidó kutatócsoport vizsgálatainak eredményei szerint a főváros több mint 240 ezer fős zsidóságából (melynek nem kis része nem vallásilag, hanem származás szempontjából esett a zsidótörvények korlátozó hatása alá) végül is mintegy 50 százaléknak sikerült túlélnie a vészkorszakot; ez az arány a vidéki zsidóság körében csupán 22-25 százalék volt. 2 27. Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Bp., 1989. 26. old. (A túlélés adatait más források alapján részben módosítottam.) 28. Uo., 79-80. old. 29. A főváros ostroma alatt, a statisztikai adatok szerint, Budapest 34 ezer épületéből csak 14 százalék maradt épen, 17 százalék A háború a fővárosban nemcsak a zsidóságot érintette: hatalmasok voltak a katonai és jelentősek a polgári veszteségek is. A háború alatt, egy legújabb tudományos igényű becslés szerint, az ország katonai vesztesége 140-160 ezer, a hadifogságba kerültek vesztesége 230-280 ezer ember volt, a polgári lakosságé mintegy 100 ezerre, a magyar zsidók vesztesége a trianoni területen 300 ezerre, az 1944-es Magyarországon félmillióra tehető, az elhurcolt cigányok közül kb. 40 ezer ember halt meg. Hogy ebből a mintegy egymillós emberveszteségből mennyi jutott Budapestre, azt még megközelítően se tudjuk fölbecsülni. De aránylagosan magasabb volt a főváros nem zsidó polgári népességének, különösen anyagi javainak, házainak pusztulása, mint a vidéké (becslések szerint a fővárosban az ostrom előtt és alatt mintegy 35 ezer polgári személy vesztette életét), ami nem utolsó sorban annak a következménye volt, hogy 1944 novemberében a német főhadiszállás parancsban közölte budapesti csapatainak vezetőivel, hogy Budapestet német védelmi erődnek kell tekinteni, s házról-házra való védelemre kell berendezkedni. Amikor a szovjet csapatok kéthónapos ostrom után (1944. dccember-1945. február 13.) kiűzték a még megmaradt német (és a hozzájuk besorolt magyar) katonai erőket, a régi Budapest helyén egy szinte a német nagyvárosokhoz 29 hasonló romváros maradt. súlyosan, 64 százalék kisebb mértékben megsérült, 5,5 százalék — 2000 épület — teljesen elpusztult. A kereken 290 ezer lakásból 20 ezer megsemmisült, 60 ezer súlyos sérüléseket szenvedett. A németek a főváros összes Duna-hídját felrobbantották.
