Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

középosztályi nacionalizmusnál jobban idomult a nincstelenek dichotóm, a társadalmat gazdagokra és szegényekre, urakra és szolgákra osztó világképéhez, s valamiféle társadalmi egyenlőségtudatnak a pótlékául szolgált. Várospolitika, önkormányzat, közigazgatás Az elmondottakkal már közvetlenül a politika területét érintettük. Bennünket természetesen elsősorban a várospolitika, a városvezetés története érdekel, noha ez aligha választható cl az országos politiká,,23 tol. A Horthy-korszak színvonalas, a legtöbb területen szakszerű budapesti városvezetést és alapvetően nyitott, a liberalizmus felé hajló várospolitikát örökölt a dualista korszaktól. Ez a Bárczy István polgármester nevével fémjelezhető korszak elmúlt. A proletárdiktatúra bukása után néhány hétig működő szociáldemokrata kormány még egy októbrista demokratát, Harrer Ferencet bízta meg a polgármesteri teendőkkel, akit rövidesen Bódy Tivadar, megbízott polgármester követett, de az új restaurált rendszernek ő se volt megfelő. A „bűnös városnak" (Horthy Miklós szavai) a korábbiakhoz képest korlátozottabb önkormányzati törvényét 1920 kora nyarán fogadta el a parlament. Eszerint a fővárosi képviselőtestület 60 központilag választott és két hivatalból kinevezett tagból, valamint a kerületekben — azok lakosságszámától függetlenül — megválasztott 24-24 tagból áll. Szűkítették a városi választójogot is. Nem sokkal később, 1920 szeptemberében lezajlottak a fővárosi törvényhatósági választások. Az eredmény negatív volt: a közvetlenül megválasztható 240 tagból 167-et a különböző név alatt fellépő „keresztény-nemzeti" pártok tudtak delegálni; a szociáldemokraták az ellenforradalmi kurzus viszonyai között bojkottálták a választásokat; a nemrég még nagy erőt képviselő liberális és demokratikus pártok 63 helyet szereztek. A nacionalista-keresztény csoportosulások csakhamar megalakították a Keresztény Községi Pártot, melynek vezetője egy egész korszakon át (1936-ban bekövetkezett haláláig) Wolff Károly lett; az ő politikai felfogása a Bethlen István-féle kormánypártnak a nemzeti keresztény gondolatot sokkal szélsőségesebben követő változatát képviselte. A liberális vagy szociáldemokrata szellemű városi vezetők jelentős részét elbocsátották. A különböző városházi ügyosztályokban és a szakbizottságokban (közmunkatanács, közművelődési tanács stb.) is számottevő, az új rendszernek megfelelő személycseréket hajtottak végre. Mindez azonban nem jelentette a zömében egyébként erősen konzervatív beállítottságú városházi szakértelmiség háttérbe szorulását. A Wolff-párti városháza a polgárság és a munkásság körében erős ellenérzést vál23. A két háború közötti korszak budapesti várospolitikájáról a legjobb áttekintést Tarjányi Sándor készítette (Budapest története V. köt.), feldolgozva a várospolitikára vonatkozó alapvető forrásokat: a Fővárosi Törvényhatóság közgyűlési jegyzőkönyveit, a főpolgármesteri iratokat, a Fővárosi Közlöny évfolyamait. — Tömör áttekintésem az ő kutatásaira támaszkodik.