Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

elnyomó országot láttak, s nem törődtek a súlyos nemzeti sérelmeket okozó igazságtalan trianoni békeszerződés hatásaival, politikai támogatásuk és gazdasági kölcsöneik feltételéül a politikai stabilitás megteremtését, az előtérbe került szélsőjobboldali mozgalmak és a szélsőséges antiszemitizmus visszaszorítását szabták. A politikai konszolidáció a nagy formátumú konzervatív politikus, gróf Bethlen István miniszterelnök (1921-1930) vezetésével végül is a húszas évek közepére megvalósult, és a parlamentarizmust helyreállító, de uralmi módszereiben autokratikus rendszer kialakulását eredményezte. Ezen a talajon, egy sok szempontból átgondolt, tudatos gazdaságpolitika hatására, végbement a gazdaság helyreállítása, az áttérés a békegazdálkodásra, megindult az új helyzetből fakadó gazdasági lehetőségek kihasználása. Ez különösen három eszköz segítségével történt: az egyik az infláció kihasználása volt a belső tőke és a beruházások fejlesztésére, a másik az ipari (elsősorban az ún. könnyűipari) vámvédelem és a nyersanyagban és új technikában szegény ország megnyitása a nyugati nyersanyagok és a gépek, felszerelési eszközök előtt, a harmadik pedig a nyugati kölcsönök stabilizáló hatása volt. Budapest gazdasága élen járt az új feltételek és lehetőségek kihasználásában. A gyáripari termelés az 1919-1925 közötti években ugyan a fővárosban az országosnál lassabban növekedett, de a fejlődés 192526-tól felgyorsult: 1929-ben a budapesti és a peremövezetéhez tartozó ipari üzemek száma elérte, sőt túlhaladta az 1913-as szintet; a gyáriparban alkalmazott gépi erő egyharmada, termelési értékének több mint a fele, a gyári munkáslétszám ugyancsak több mint 50 százaléka a széles értelemben vett Budapesten összpontosult. A fejlődés főleg annak volt köszönhető, hogy különösen jelentős növekedés ment végbe a korábban AI agyarországon rendkívül jelentéktelen textiliparban és a tömegcikkipar más ágaiban, de a villamosencrgia termelésében és a vegyiparban is; más területeken, így a gépgyártásban a fejlődés, legalábbis a legjelentősebb nagyüzemekben (a csepeli Weiss Alanfréd gyáróriásban, a Hoffher és Schranz gépgyárban, a Ganz-művekben) a termelés modernizálódásában jelentkezett. Mint új, modern iparág, a régebbi vagy új üzemekben megindult, illetve sokrétűbbé vált a műszeripar, a modern elektrotechnikai és a gyógyszeripar fejlődése (MOM, Gamma, Egyesült Izzó, Ganz Villamossági gyár, (minőin stb.). Más területek visszaestek: az élelmiszeripar, elsősorban a valamikor európai színvonalú budapesti malomipar, teljes lehanyatlása miatt, erősen veszített jelentőségéből, noha némely ága — a húsipar, a dohányipar, a tejipar, részben a konzervipar — fokozta termelését. Súlyosan visszaesett átmenetileg az építőipar és a vele kapcsolatban álló iparágak is. De az építkezési munkák viszonylag gyorsan fellendültek: Budapesten a háború előtti évtizedben 25 ezer új lakás épült, 1920-1930 között 35 500, 1930-1941 között megközelítőleg ugyanennyi. Az építkezések üteme főleg az 1926-29 közti konjunktúra, majd a nagy gazdasági válság utáni években gyorsult fel." A főváros nemcsak az ipar, hanem a hitelélet és a kereskedelem központja is volt. A bankhálózat országosan fejlett régi struk-