Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)
LACKÓ MIKLÓS A két világháború között
az ország távolabbi, elmaradottabb északkeleti, valamint tiszántúli területeiről származók számaránya. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a szakképzett munkaerőt a város már régóta főleg az ország nyugati és észak-dunántúli területeiről kapta, a tanulatlan munkaerőt inkább a Duna-Tisza köze és az elmaradottabb Tiszántúl területeiről.'' Erősödött egy más irányú migráció is, mely Budapest belső területeiről a közigazgatásilag akkor még nem Budapesthez, de a fővárosi agglomerációhoz tartozó külvárosok és községek felé irányult. E peremövezetben 1920-ban 50 ezer, 1930-ban 82 ezer, később még nagyobb volt a szűkebb értelemben vett Budapesten születettek száma. 8 A gyáripar igényesebb ágai (pl. a gépgyártás) már az előző korszakban a külvárosok közelébe települtek, s oda került a föllendülő textilipar, tömegcikkipar jelentős része is. S bár a peremövezet mind jobban összeépült Budapesttel, sok szempontból őrizte vidékies jellegét: az életviszonyok itt a szegényebb néprétegek (munkások, kisnyugdíjasok) számára kedvezőbbek voltak. A lakbérek alacsonyabb szintje, a vidéki életformára jobban emlékeztető környezet, az olcsóbb telekár, a saját házépítés könnyebb lehetősége, a veteményeskert, az állattartás lehetősége mind elősegítette ezt a folyamatot. Ezeket az 4. Szabó Dezső: Az elsodort falu. 2. kiad. Bp., 1919 ősze. II. köt. (A regény első kiadása 1919 májusában jelent meg.) s. A cikk a Jugoszláviában kiadott magyar folyóiratban, a Kalangyáim (1938.6. sz.) jelent meg. 6. A részletes adatokat Id. Bakács Tibor: Budapest közegészségügye. Bp., 1948. — 1910 és 1940 között a csecsemőhalandóság 100 élveszületettre számolva 14,7-ről 9,l-re, a gumókor okozta halálozás 10 ezer lakosra számolva előnyöket a peremvidékre települtek jó részének persze meg is kellett fizetnie: a külvárosok elmaradottabb lakásviszonyaival, a közművesítés alacsonyabb színvonalával, a magasabb oktatási intézményektől, a nagyvárosi kultúrától való nagyobb távolsággal, a lakóhely és a munkahely közötti messzeség, s ebből következően az ún. „ingázás" okozta szabadidőcsökkenéssel. A húszas, de főleg a harmincas években megjelent a budapesti agglomerációhoz tartozó helységek egy másik típusa is: a kertvárosok vonzóereje. A módos rétegek mindinkább Budára, s ha lehetett, a budai dombvidékre települtek, a szegényebbek a Pestet vagy Dél-Budát körülvevő zöldövezet felé törekedtek. Mindezeket a körülményeket megvilágítják a lakosság születési helyére vonatkozó adatok is. Tudjuk, egy nagyváros lakosságának születési hely szerinti tagolódása két, egymásnak bizonyos fokig ellentmondó jelenséget mutat. Egyfelől: minél újabb a város, minél frissebb a vonzóereje, annál több benne a nem helybeli születésű. Másfelől: minél régebbi, minél nagyobb múltra tekinthet vissza mint nagyváros, annál jelentősebb a törzsökös lakossága. Budapest néhány évtized alatt nőtt milliós világvárossá, s korszakunkban is jelentős maradt a vonzóereje. Törzsökös, a nagyvárosi életformát immár természetszerűen maguk3 5,5-ről 16,8-ra csökkent. 7. Az adatokat Id. Lackó Miklós: Ipari munkásságunk összetételének alakulása 1 867-1 948. Bp., 1961. 8. Az 1930. évi Népszámlálás. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 92. köt. Bp., 1933.37. old. — Itt jegyzendő meg, hogy a később Nagy-Budapesthez tartozó peremövezet népessége 1920-1930 között 311 ezerről 450 ezerre, 1 930-1941 között 560 ezerre nőtt.
