Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

VÖRÖS KÁROLY A világváros útján: 1873-1918

sét azonban a világháború kitörése meggátolta. A világháború kezdetével szinte azonnal, részint a háború szülte intézkedések következményeképpen, részint azonban egyszerűen a körülmények nyomása alatt, az épített város — házai éppen úgy, mint műszaki berendezései — egyre gyorsuló ütemben indult romlásnak. Teljes válságbajutott a villamosközlekedés: a vállalatok ugyanis részint személyzethiány, részint energiatakarékosság miatt kevesebb kocsival bonyolították le a megnövekedett forgalmat, miközben a pálya karbantartása is elmaradt. A megritkult járatokon állandó lett a zsúfoltság. Az állagában egyre romló városban a világháború elhúzódásával megjelentek a széntakarékosság jegyében a fűtést és a közvilágítást, tehát az életmód leginkább városias elemeit korlátozó rendeletek. 1873 után a főváros urbanizációjának a városfejlődés szempontjából egyik legjelentősebb eleme a közegészségügyi szervezés volt. 1881-ben járványellenes intézkedések léptek hatályba. Az egészségügyi adminisztráció és intézményhálózat 1896ig jelentős mértékben kibővült: benne egyre nagyobb szerephez jutott a nem járványveszélyes, de egyszerűen beteg ember orvosi ellátása is. A korszakon végig nőtt az egészségügyi személyzet létszáma. A nagy közkórházak a főváros kezelésében voltak. Állandóan fejlesztették őket: kibővítették a Rókus és a Szent János Kórházat, 1886-ban kezdett működni a Szent István, 1893-ban a Szent László Kórház. 1896 és 1914 között a legjelentősebb változás a kifejezetten gyógyító intézmények számának emelkedésében figyelhető meg (pl. 1899: Szent Gellért Kórház). 1913-ban Budapesten már mintegy 11 ezer kórházi ágy állt a gyógyítás szolgálatában, de még ez sem bizonyult elegendőnek a nagyvárosnak és az elővárosi övezetnek, sőt a tágabb városkörnyéknek a népességgel együtt növekvő számú betegei számára. A világháború idején pedig a város különböző pontjain nagy katonai kórházakat építettek. 1887-ben alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegylet, amely átvette az ingyenes mentés és elsősegélynyújtás feladatait az azokat ellátni immár képtelen rendőrségtől. Az első világháború előestéjén a budapesti mentőhálózat már zökkenő nélkül működő szervezet volt, mely alkalmassá vált arra is, hogy bekapcsolódjék a főváros hadi egészségügyébe is. A közegészségügy fejlesztésének lényeges része volt végül a város köztisztasági ügyének megszervezése. Az 1894-ben megszervezett Köztisztasági Hivatal 1902-ben átvette azelöljáróságoktól a budai belterület és a kőbányai városmag, majd 1912—1914-re már a teljes pesti külterület tisztán tartását is — ekkor már erősen differenciált munkakörű személyzettel és egyre modernizálódó gépparkkal. A tűzoltóság munkáját a lassan hanyatló budapesti önkéntes tűzoltótestület mellett — melynek tagjai a hivatásos tűzoltók létszámát (1896: 245 fő) kiegészítve tartottak őrszolgálatot a központi tűzőrségen — ekkor már a nagy gyárak saját, egy-két fizetett szak-tűzoltó vezetésével szervezett önkéntes testületei is segítették. A városfejlődésnek a millenniumtól a világháborúig tartó szakaszát a budapesti tűzoltóságot tekintve is — a már eddig kialakult alapokon és keretek között — az erőteljes to-