Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

VÖRÖS KÁROLY A világváros útján: 1873-1918

megelőző vizsgálat elrendelésére; tisztviselők, altisztek, szolgák fizetésének szabályozására, felemelésére vagy leszállítására; új hivatalok és állások szervezésére, meglevők megszüntetésére; a főváros kezelése vagy felügyelete alatt álló pénztárak megvizsgálására és róluk jelentés tételére; fellebbezések elintézésére, indítványok tárgyalására. A közgyűlésnek ezenkívül joga volt országos politikai kérdéseket tárgyalni, ezekben állást foglalni és állásfoglalásait részint a többi törvényhatósággal, részint a kormánnyal közölni, vagy akár közvetlenül az országgyűléshez fordulni. Budapest főváros is rendelkezett ezenkívül az ún. alkotmánybiztosítékokkal: megvolt ugyanis az a joga, hogy a kormány vagy valamely miniszter azon rendeleteit, melyekkel az országgyűlésen meg nem szavazott adót vagy újonclétszámot kívánt behajtatni, illetve kiállíttatni, ne teljesítse; általában pedig minden olyan kormányrendelet ellen, melyet törvénytelennek tartott, joga volt tiltakozni és annak végrehajtását apparátusának megtilthatta. Ennek is megvolt azonban a maga korlátja: ha a miniszter a főváros tiltakozásával szemben is fenntartotta rendeletét, vagy azt már eleve az állam veszélyeztetett érdekeire való hivatkozással bocsátotta ki, a város élén álló, a kormányt képviselő főpolgármester jogosult volt rá, hogy a fővárosi apparátussal közvetlenül rendelkezzék; a város képviselőtestületének ez esetben csak arra volt joga, hogy az országgyűlésnél utólagosan panaszt emeljen. Az állami politikának gondosan kidolgozott egyensúlyi rendszere volt ez a helyi és a kormányérdekek összehangolására. Ezekkel a hatáskörökkel valamennyi magyarországi törvényhatósági jogú város rendelkezett. Budapest sajátos helyzete ezt csak annyiban módosította, hogy a főváros élén álló, a főispánénak megfelelő hatáskörre] rendelkező főpolgármestert nem az uralkodó nevezte ki, hanem az ő három jelöltje közül a közgyűlés választotta; ennek megfelelően a főpolgármestert — ellentétben a főispánnal — hatéves hivatali ideje alatt még az uralkodó is csak saját kérésére menthette fel, ami a főpolgármestert erősebben kötötte a városi érdekekhez. Amellett Budapest rendőrsége — ellentétben a többi városi rendőrséggel — nem városi, hanem állami volt, és ennek fejében terheinek fedezéséhez a főváros jelentős összeggel hozzájárult. Végül, a főváros nem kis sérelmére, építésügyi hatáskörénekjelentős hányada, mely még az utcák elnevezésére is kiterjedt, a Közmunkatanács kezében volt. Budapest városigazgatása a századfordulóig alapjaiban a szervezési szabályrendelet rendszerében és előírásai szerint alakult, melyet 1873 első félében a 34-es bizottság készített el. E szabályozás mindenekelőtt meghatározta a főváros tisztviselőit. Ezek: a polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnokok, a főjegyző, a tanácsjegyzők, a kerületi jegyzők, a főügyész, az ügyészek, a főmérnök, a főorvos, a kerületi orvosok, a főszámvevő és a főlevéltárnok; ezeket az állásokat a képviselőtestület választással hét évre töltötte be, kivéve a főlevéltárnoki állást, melyet élethossziglanra szóló választással töltöttek be. Az ezek alatt álló városi alkalmazotti posztok több szakágazatban oszlottak meg: a fogalmazói szakban, a szakhi-