A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

DOKUMENTUM - TÖRÖK ANDRÁS Előterjesztés a Nemzeti Színházról

York-palota körüli csetepaték mind segítettek kimunkálni egy reális színházszakmai és -építészeti programot. A bírálóbizottság világszerte párját ritkítóan egyöntetű döntést hozott. Ez is fordulópont a magyar közéletben: tiszta pályázat, egyértelmű döntés. A nyertes tervet támogatja az építész-szakma, a színházi szakma, a Nemzeti Színház társulata. A közvéleménynek a győztes terv persze „kicsit tál modern" — így szokott ez lenni, így van ez jól. Mielőtt végképp elfelejtenénk a múltat, hadd álljon itt azon emberek névsora, akik az új Nemzeti Színház ügyének újbóli napirendre tűzése körülfontos szerepet játszottak, nem említve a főszereplőket, a két minisztert és a miniszterelnököt: Bálint Imre, Farkas Ferenc, Finta József, Kerényi Imre, Kertész András, Princz Gábor, Rajk László, Schneller István, Schwajda György, Somogyi Botond, Szabó István, Szegő György, Vargha Mihály. Az alább olvasható kormány-előterjesztés nem tipikus terméke a kilencvenes évek közepén működött minisztériumi apparátusnak. Inkább a szakszerűség, a lelkesedés és ihlet elegye. Egy bukásra ítélt, túl sokat akaró, túl sok konfliktust válla ló, neofita módon modernizálni akaró politika ma már megható dokumentuma. Az ősrégi közigazgatási bölcsesség szerint „mindig csak a határozati javaslat számít. " Ebből a szempontból az előterjesztés megbukott. Hiszen a kormány nem a felkínált lehetőségek közül választott. EJ len ben visszavonhatatlanul elkötelezte magát az építés mellett. Nagy szerencséje a magyar színháztörténetnek, hogy e kötet szerkesztője, az alábbi előterjesztés szerkője 1995 tavaszán még nem ismerte Vadas Ferenc kutatásait. Soha nem lett volna bátorsága elővenni a Nemzeti Színház felépítésének ügyét a meg nem oldható problémák kosarából.