A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

DOKUMENTUM - GERLE JÁNOS „Kicsinyekre a legnagyobb vigyázat!"

metlenségtől. Megnéztem a cséri szeméttelepet is, kíváncsi voltam rá. Már 1918. XII. 29-én azt írta a Magyar Lap, hogy a fővárost felszólították, hogy a szemetet hordassák el, mert a helyre szükség van. A főváros mérgében máglyára ítélte, hogy többé ne jöjjön össze újabb 6 millió tonna szemét. Én erre felfigyeltem, hogy a sok törmelékkel jó lesz a romhegyet kise­gíteni, meg a fővárosból is kikerül pár száz teherautóval. A hely a Hungária- és Üllői-út sarkán elterülő Népliget körülbelül 16 millió négyszögméter. A hegyet úgy terveztem, ha fel lesz építve, a tete­jébe egy 50 méter magas kilátó és egy kisebbfajta erőd, ha megtámadnának minket. A hegy 5-600 méter magas lenne, ha kész a hegy, egy 3 méter mély és 30 méter széles körcsatornát ásunk körülötte, amibe a Duna vizét engedjük a nyáron fürdeni lehet benne és csónakázni, télen a fiatalok kor­csolyázhatnak. Legyen a hegyen egy nagy szálloda. Hatalmas Közért, or­vosi rendelő, patika, áruház, motor és kerékpár javító műhely. Legyen még sok szórakozóhely, nagy kerék, múzeum, régen élt állatokkal, gyermekek­nek tündérbarlang, cukrászdák, halászcsárda, lacikonyha, futballpályák és mindenféle versenypályák a sportolóknak. Úgy gondoltam, hogy a körcsa­tornába a vizet a Dunából hozzuk a Vágóhíd-utcán egyenes vonalban. Na­gyobb méretű vascsövet kell használni, egyik vége a Dunába, másik a Hun­gária-út baloldalán. Ha a mérnök elvtársak is úgy találják, cementcső még jobb lenne talán. Nagyérdemű Tervhivatal, szeretném, ha el tudnák képzelni milyen gyö­nyörű szép látványt nyújtana ez a hegy, uralná szép fővárosunkat. Ilyen emlék nincs egész Európában sem, mutassuk meg mi magyarok, hogy mi­lyen hazafias népek vagyunk. Ez a hegy sok millió értéket képvisel. És az államé, a népé lesz minden üzemével, amik mind haszonhozók. Én is sze­retnék még versenyezni, igaz, hogy 86 év nyomja a vállamat, de az is igaz, hogy nagyot fordult a világ kereke. Minden nap új csodákat hoz. A sze­münk előtt szépül minden. Én is harcolok szeretett szép hazámért és a magyar népért. Harcolok az 5 éves Tervért és szeretett Rákosi elvtársért, soká éljen köztünk és a Tervhivatal vezetői is soká éljenek. Szeretném én is a győzelemből kivenni a részemet. Budapest, 1951. október 18. Szabadság Bartos János Budapest, VII. Wesselényi-u. 13. I. 4. Közzéteszi: GERLE JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom