A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

INTERJÚ - VADAS FERENC „Újjáépíteni vagy újat építeni?"

város ekkor egy másik telket adott, méghozzá a legszebb fekvésűek és legértékesebbek egyikét a Duna-korzó frissen feltöltött partsávján, a Vigadó tér északi oldalán fekvő területet, ahol később a Thonet-udvar felépült. Igen ám, de amikor a Nemzeti Színházban az 1870-es években különválasztották az operai és drámai szakot, akkor a főváros hozzájárulásával ezt a telket eladták, s az árát az Operaház építésére fordították. Tehát a főváros egyszer már adott egy telket erre a célra. Ez lehetett a magyarázata annak, hogy amikor több éves huzavona után kiderült, hogy Lukács László pénzügyminiszter megakadályozza Perczel Dezső belügyminiszternek azt az elképzelését, hogy az új Nemzeti Színház telekvételének és építésének költségét vegyék föl a költségvetésbe, Széli Kálmán miniszterelnök a fővároshoz fordult, hogy adjon telket az új Nemzeti számára. A főváros végeredményben nem adott, és ennek a negatív álláspontnak az lehet a magyarázata, hogy korábban már megtette. Vegyük sorba az eseményeket. Próbáljuk nyomon követni a minisztériumokban a tervezetek kálváriáját. Amikor Zichy Géza intendáns és Paulay Ede igazgató beadványa 1893-ban megkongatta a vészharangot, hogy a Nemzeti Színház olyan lerobbant állapotban van, hogy pillanatokon belül be kell zárni, és feltétlenül új színházat kell építeni, természetesen szóba kerültek konkrét helyek. Elsőként a Belváros rendezés előtt álló területe, tehát a Ferenciek terének nyugati oldala vagy a piaristák telke, valamint a Vörösmarty tér keleti oldala, melyet szintén szabályozni akartak (más kérdés, hogy erre — a tér téglalap alakúvá formálására — végül nem került sor). Ez tradicionális környezet lett volna színházépítésre, hiszen a tér átellenes oldalán állt az 1847-ben leégett Német Színház. Aztán felmerült a volt Invalidus-ház, a Gránátos Kaszárnya, amelyet ekkoriban adtak át a katonai hatóságok a fővárosnak. Ez volt a főváros egyik legnagyobb és legértékesebb telke. Úgy tűnt, hogy le fogják bontani a Martinelli-féle palotát, és reménykedni lehetett abban, hogy ebből a hatalmas telekből ki lehet vágni egy akkora darabot, amekkorára a Nemzeti Színháznak szüksége van. És persze mindig szóba került a régi Nemzeti Színház környéke, tehát a Kiskörút és a későbbi Rákóczi út kereszteződésének valamelyik sarka. Ha jól tudom, előbb vagy utóbb felmerült mind négy sarok. Igen, először a Semmelweis utca felőli, még az 1810-es években (Eberl Károly), az ezzel átellenes sarokra (pontosabban valamivel kijjebb) épült a színház 1837-ben, ez utóbbival szembe (a Dohány utcáig terjedően) tervezte Szumrák Pál az új Nemzetit 1868-ban, végül a későbbi Astoria Szálló