Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

BEVEZETŐ

Ezt a valamikori ellcnkultúrát tekinthetjük egy társadalmi csoport, a nagyvárosi gyáripari munkások autonóm, tehát a maguk erejéből létrehozott kulturális teljesítményének. S ezzel méltó párja a nép (vagyis a parasztság) folklórrá nemesedett („tiszta forrás"-ul szolgáló) kultúrájának. Talán ilyen gondolati mozgatórugók vezették Vörös Károlyt is, midőn szinte elsőként vetette fél a tömegkultúra alternatív történeti megközelítését. A témának szentelt előadásában ugyanis Vörös a tömegkultúrát mint spontán kultúrát határozta meg, melyet szembeállított az intézményes kultúra fogalmával.

2 Vörös Károlytól eltérően úgy véljük, a modern városi, kivált a nagyvárosi szocio-kulturalis jelenség nem áll közvetlen analóg kapcsolatban az alapvetőn rendi eredetű, tradicionalizmtisra hajló vidéki-paraszti kulturális univerzummal. Aminek elsőrendűen az az oka, hogy a modern urbanitás körülményei között a tömegek kulturális élete a legkevésbé sem csak spontán erők megnyilvánulása, sokkal inkább a passzív fogyasztók, tehát a jószerivel csak befogadók gyakorlata. A tőkés piaci viszonyok közepette gyorsan kibontakozó urbanizáció nem hagyott túl tág teret a spontán kultúrateremtésre, s rábízta c feladatot a piaci mechanizmus intézményeire. A kultúra, s belőle nemcsak az, ami széles tömegekhez szól, ám az kiváltképpen, éppoly vállalkozási tevékenységgé vált, mint a kifejezetten materiális javak tömegtermelése. Tézisünk szerint tehát a tömegkultúra a piaci előállítás, az áruként való terjesztés és a vásárlói természetű fogyasztás tárgyi feltételei között jött létre és ekként hasznosult. Mindebből az következik, hogy a tömegkultúra nem áll szemben az intézményes kultúra világával, bár, természetesen, nem is olvad bele. Éppen az a sajátszerűsége, hogy a modern tömegkultúra a vállalkozói versenyszféra intézményi kötelékeiben tenyészik. Nem tagadható persze, hogy a tömegkultúra őriz valamit a „népi" kultúra spontaneitásából, ám ez aligha több annál, mint hogy a tömeg számára jól eladható kulturális konzumtermékek gyártói és terjesztői saját jól felfogott üzleti érdekeik végett mindig is tekintettel vannak a fogyasztói kívánalmakra és ízlésvilágra. A velük szembeni messzemenő rugalmasság azután bizonyos fokig hagyja érvényesülni a közönség kulturális elvárásait a tömegkultúra mindenkori üzemében. Ha így értjük a fogalmat, akkor Budapesten a múlt század végétől lehet valódi tömegkultúráról beszélni. Igaza van Vörös Károlynak, amikor a tö2. Vörös Károly: A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten (1873-1945). Jonuímúnyok Buáopest MúlljóbólXX. Bp., 1974.97-98. old. 3. Az elméleti háttérhez I. Richard Sennett: The Fall of Public Man. Vintage, New York, 1978.