Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

HATODIK JELENET. MIKLÓS. KONTRÁNÉ. JEGYZŐ. BIRÓ. Több tisztességes polgár. ÁBRIS. KATI. LORINCZ. RÉZI. FÁNI. MALI. HANI. HARSCHLI. FARKAS. MÓRK CZ s mindenféle nép gyülekszik lassan. MIKLÓS. No! itt vagyunk, János bácsi! A jegyző ur, a biró ur és ezek a tisztelt urak megtették azt a szíves barátságot irántam, hogy eljöttek velem! Most hát maga álljon elő! JÁNOS. Hiszen én itt állok... de... MIKLÓS. Hát csak ne sokáig álljon, mert észre talál venni, és akkor vége az örömnek! No hát menjen, vezesse ki, én elvonulok oda a fa mellé, a jegyző úr pedig majd tudja, hogy mit csinál! (Tuszkolja.) No, menjen János bácsi! JÁNOS. Megyek... megyek... csakhogy én hiába megyek... MIKLÓS. Hogy-hogy? JÁNOS. Hát... izé... (A két vénasszonyhoz.) Most segítsetek no! •— ne az ételt falni! MIKLÓS. Tán valami baj van? JÁNOS. Van... van!... MIND. Mi az? mi az? JÁNOS. Az, hogy nincsen a lyány sehol! MIND. Hát hova lett? JÁNOS. En nem tudom; eltűnt, mint az árnyék!... MIKLÓS. Az nem igaz! nem lehet igaz! hova mehetett volna? JÁNOS. Hisz az a bökkenő, hogy hova? KONTRÁNÉ. Már, édes fiam, ezt megint nem szeretem ! Ez. — ez nem igaz dolog! ez világosan azt mutatja, hogy te előled szökik! MIKLÓS. Ej, hát mért szökne előlem? KONTRÁNÉ. Mert nem szeret! MIKLÓS. Anyám! ne bántson már! KONTRÁNÉ. Dehogy bántalak, lelkem gyermekem! hiszen én mindenbe belenyugodtam már, sőt még magamban azt a leányt szeretni is kezdtem; de engedjen meg a világ, meg te is, édes fiam, — ez már aztán a soknál is sokabb!... MIKLÓS. Micsoda? KONTRÁNÉ. Az, hogy megszökik előlünk! (A néphez.) Hát kedves urak, nincs-e igazam, hogy ezt mi nem érdemeltük? MIND. Igaza van, igaza van! KONTRÁNÉ. No hallod? MIKLÓS. (Elgondolkozva.) Hallom!