Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

hogy hol, csak olyan hely lenne, a hol rám cöbb bánat nem omol! (Szünet.) Elmegyek a temetőbe, — az lesz az én templomom, s mind azt, a mi szivemben van, egy sirnál leimádkozom!... Szóba állok az istennel s megüzenem imádságomban, hogy legyen reám gondja, hogy irjon a csillagsorba; van ott úgy is sok árva!! Dal: Szomorúéin zúg-lníga szél, Csendről, nyugalomról beszél. Kis madárka csörgaz ágon. Temetőbe, sirba vágyom, Sirba veígyom! Szomorú füz hervadt lombja Ráborul majd sirhalmomra, S édes lesz ott megpihenni, Oda lent majd nem fáj semmi, Nem fáj semmi ! — (El a kerti gyalogúton a temetőbe.) NEGYEDIK JELENET. JÁNOS BÁCSI. (Kijön, körülnéz.) JÁNOS. No nézd! se odabent, se idekint nincs! hát hol van mikor itt kéne lenni? (Kiált.) Liszka! Liszka! hallod-e? — dehogy hallja! dehogy hallja!... Még megérem, hogy elszökött! kitelik tőle, — nem ád az ilyen se istenre, se emberre, hanem megy a saját bolond esze után! Ejnye de rászedett! — no! Most ha eltalál jönni a tekintetes fődoktor ur, — a jegyző meg a biró, meg egynehány szájas polgár, szépen leszek!... Dc vájjon hova, merre mehetett ilyen hamar? — Liszka te! ... Különben mindennek az a két gyámoltalan vén asszony az oka, még az is meglehet, hogy csupa fortélyból elküldték valamerre, hogy engem bajba és szégyenbe keverjenek! ( Isunya két incselkedő személy! egymást úgy marja hát megett, — persze, hogy engem is; de bezzeg mikor idegen érkezik, jámbor imádkozok, s szelid mind a kettő, mint a neki vénült macska! (Az ajtón beszól.) Szájasné! Kománé! jöjjenek ki csak egy szóra!