Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

látja, itt is az a bajom, — azért hát ugye-e, maga is belátja, — hogy nekem innen legjobb lesz elmenni. MIKLÓS. Miért? LISZKA. Mert azt hiszem, hogy ez a mi dolgunk csak olyan, mint a nyírfavessző: hajlik, ha hajlítják, de ha erőtetik, bizony ketté törik. MIKLÓS. Már ki törné ketté? LISZKA. A kedves mamája! MIKLÓS. Mondtam már, hogy senkitől se félj! LISZKA. Aztán egy ilyen szegény cseléd nem is illik a gazdagok közé. MIKLÓS. (Csak voltunk gazdagok, míg Pestre nem jöttünk; de bizony most már anyám is azon töri a fejét, hogy hol nyisson egy „kávémérést", — mert Kontra urammal sokat elpuczoltak. LISZKA. Kávémérést? hisz én azt hallottam, hogy a teinsúr valami nagy hivatalba megy. MIKLÓS. Megy ám — kellnernek — valahova. Hiszen, galambom, ez a semmiházi ember úgy bolonddá tette az anyámat, meg engem is, hogy nem szánnám a taglót a fejéhez ütni! —Valami utazó ügynök volt, — mikor hozzánk került Tardonára, — ott élősködött, s végre úgy levert a lábunkról, hogy anyám felesége lett, s Tardonán eladtunk mindent: földet, szőlőt, házat, pinczét, a vendéglőt olcsón elpotyáztuk, s feljöttünk Pestre lakni! — ugyan már jó későn; de mégis elég jókor arra, hogy kodus-tarisznya helyett egy kis pénzecskével újra elkezdheti azt, a mit elhagyott, mesterségét: a korcsmárosságot. LISZKA. Mégis jobb lesz az úgy... MIKLÓS. Hogy? LISZKA. Hogy én elmegyek. MIKLÓS. Ugyan hova mennél már? — Hisz én azt akarom, hogy nótás kedved, szereteted, hűséged meglegyen! — Látod, én abban a percben, mikor hozzánk jöttél — s anyám kérdező szavára azt felelted: hogy árva vagy, s szemeidben két könycsepp ragyott, úgy megszerettelek, hogy ki se mondhatom! — Én azt hittem, hogy a szerelem: tréfa, de mióta a te két szemedet láttam, azóta a szivemben olyan forró vér dobog, hogy sokszor azt hiszem: no, most mindjárt szétüti edényét, ha te le nem hűtőd. S olyankorfutok utánad, könnyebb a lelkemnek, ha láthatlak, ha pedig szóba állok veled, — szeretnélek a szivembe oltani, hogy ne zsibongna mindég! — (Liszkat keblére vonja s gyöngéden öleli.)