Tömegkultúra a századfordulós Budapesten - Budapesti Negyed 16-17. (1997. nyár-ősz)

IRODALMI TÜKÖR - HELTAI JENŐ Yvette Guilbert

kígyóember és a fogával asztak s az asztalon ülő tornászcsoportot levegőbe emelő akrobata társaságában. Barokaldi papa, ki közben egész dinasztiát nevelt a magyar cirkuszművészet szolgálatára, még körüljárt néha, hogy megsarcolja a palánk fölött bekandikáló potyázókat, a ballctszoknyás, kitömött trikójú műlovarnőnek azonban már nem tartozott a kötelességei közé, hogy tamburinját csörgetve, kövesse a sarcoló körúton az immár Wulffékkal konkuráló »igazgato urat«. Barokaldiékkal együtt nőtt, terjeszkedett a többi mutatványos. A Paprika Jancsi felvette a Vitéz László titulust, már ülőhelyekkel is szolgált az elegáns mamákkal, csinos bonnokkal érkező előkelő gyermekvilágnak, elszántan viaskodott a halállal, az ördöggel, meg örökös vetélytársával, Krumpli Miskával, naponta több házinyulat kínzott agyon s fektetett koporsóba, hogy papos, minisztránsos díszes temetést rendezzen nekik. Már öt-hat » személy « szerepelt kicsinyke színpadán, a gyermekeknek is szabad volt közbeszólniok s a sok » vérdráma « mellett »erkölesmnemesito színjáték« is került a műsorra. A ringlispilekördögmotolIából »körhintává« előkelősödtek, cifra, fényes téglaépületekbe kerültek, gépezet hajtja őket, az egykori hintáslegények »gigerlinek« öltözve, cilinderesen, nagy kockás, sárga kabátban, felgyűrött nadrággal, tulipiros nyakkendővel, zsebükbe dugott rövid, vastag bottal ellenállhatatlan pózban támaszkodnak egy-egy zsiráf vagy elefánt hátának. A mesterségükhöz ez új formában leginkább hang kell, ők mutatják be a legújabb bécsi vurstli-nótákat, a »Habn'san Idé«-t, meg a »Gigerl sein, das ist fein, Gigerl kann nicht jeder sein« kezdetű s ehhez hasonló nőbűvölő zenei termékeket. Amolyan csalogató hangulatcsinálók, aminők hajdan a Kcrcpesi-út ruhásboltjai előtt fogdosták a járókelőket. A híres pékcsalád népszerű kocsmájában, a Brcslmayerben recsegnek a budakeszi sváb banda bombardonjai, szaporán fogy a hanzlitól barnálló, szódavízzel habzásra serkentett árpáié, a három krajcáron vesztegetett félkilós »friss óriás« sóskifli, künn hosszú rúdra fűzött portékájukat áruló pereces legények riadót fújnak tülökhangú sípjukon, nyikorogva közeledik a fagyialtos kocsi, csengőjét rázza az olasz cukrász, ki babatányérkán egy krajcárért vesztegeti a legfinomabb vaníliás fagylaltot, kanál nincs hozzá, úgy kell kinyalni morc patrie s a tányérkát szépen visszaadni. Piros fezes, kaftános »Ibrahim effeneli« — különben derék óbudai zsidó — bárdjával szeleteli a nyúlós, fehér törökmézet, a halvét, a rózsaszínű, mandulásbélű rabatot, »sorbet« felírású vödörből gyanús folyadékot szűr öblös poharakba.